Constantin Noica: Filozófiai napló (60)
A tékozló fiú történetének román változata.
Szent János juhászbojtár volt, nagyon jó ember az Úr szemében. Egy napon az egyik báránya eltévedt. János keresvén visszatért, mezőn és vizeken kelve által… három egész nap és három éjjel. Amikor megtalálta a bárányt, ölébe vette, csókkal illetve annak patáit. – Szegénykém, mondta neki. Mennyit szaladhattál, nagyon fájhatnak a te lábacskáid! Ha más van a János helyébe, azonnal levágta volna a bárányt. Akkor az Isten a szentek közé választotta.
Szép történet, kétségen kívül. De az összes román szépségnek mért kell pásztorokról szólnia, a természetről és a gyöngédségről?
*
Ahányszor meglátok egy serdülőt, mindig arra gondolok, milyen igazságtalan sors jut nekik osztályrészül a jelenkori társadalomban. A régi görögöknél másként volt. Tudom, a történelem rosszindulatú pletykái egyébre szoktattak bennünket. De a pletykákon és botrányokon túl van itt egy probléma. Kellene, hogy érezzük ezt.
Egy 18 éves lány felé a föld minden tudósa egy kissé több figyelmet és megértést mutat. Mintha csupán őérte létezne. Akadémikusok és egyéb tar koponyák gyűlnek köré, és – holmi elkésett hódolattal – a rendelkezésére állnak (hogy kigúnyolnának ezért minket a régi görögök!) És, közben, mi az erkölcsi statútuma egy ugyancsak 18 éves ifjúnak? „Majd később még szóba fogunk mi állni egymással!”
Való igaz: 18 évesen egy lány a mindenség maga. Tud és ért mindent. Ettől kezdve az egész küzdelmének az a célja, hogy ne veszítsen el semmit. És ahogy bele fog merevedni abba a törekvésébe, hogy ne veszítse el a szépségét, ugyanúgy fog törekedni arra, hogy a kultúra, a tapasztalat és a memória segítségével megőrizze azt a tudást, amellyel egyszeriben rendelkezik akkor,18 évesen. Beismerem azt is, bizonyos értelemben kissé érdekesebb az esete. De csak bizonyos értelemben! Az ő jövője lezárult. De hogyha téged a jövő érdekel, a fiatalemberé érdekesebb.
Hagyd, hogy ő közeledjék hozzád, vagy pedig te szeretnél hozzá közelebb kerülni? Vegyed-e a kezedbe a lelkét, és csurgasd-e egyik tenyeredből a másikba, mint egy marék búzát szokás? Elég súlyos-e? Megfelel-e magnak? És hogyha tudsz, ne az légy számára, aki még begyűjteni szeretne róla a maga számára valamit, hanem legyél az eső, az az őszi eső, amelynek semmi tudása sincs a begyűjtésről…
*
Iskola. Jaj, az az Iskola. Nem tudom, ha meg fogom csinálni valaha is! Nagyon, de nagyon szeretném, ha az életem végén kijelenthetném azt: sohase csináltam egyebet!
Fordította: Bartha György
(Vége következik)
Pusztai Péter rajza