Egy nem túlságosan tágas terem, sötétzöldes árnyalatokra festett falakkal, nagy, barna ajtókkal, négy hatalmas üvegcsillár, bármiféle virág, festmény, vagy más díszítőelem sehol. Közvetlenül az egyik ajtó előtt padlóra helyezett szónoki emelvény, két mikrofonnal, az ezen kívül látható technika pedig nem más, mint két, több görgőre helyezett, bármiféle irányba forgatható videókamera, amelyek a háttérben felállított harmadiknak a felvételén láthatóak. Az egymástól jó néhány méter távolságra szétszórt székeken öt álarcos tévériporter szorongatja az állomása feliratát viselő mikrofont, néha felállnak, leveszik a maszkot, szólnak egy-két mondatot a látható vagy láthatatlan kamerába, élőznek, ahogyan a szakma mondja, majd visszateszik a maszkot és visszaülnek a székre.

Mindez tartott vagy öt percig és jómagam azért figyeltem kíváncsian a jelenetet, mert az elmúlt napokban éppen az egyik közösségi oldalon bolyongtam, amikor a Reuters hírügynökség figyelmeztetett, hogy élőben közvetíti Norvégia fővárosából, kinek adományozzák az idei Nobel-békedíjat.

Azután bekapcsolódott a szomszédos teremből egy negyedik kamera, látszott, hogy megnyílik az ajtó és két mankóra támaszkodva, a pulpitushoz biceg egy szürkés-fehér hajú hölgy, sötét nadrágkosztümben és acélszürke blúzban, bármiféle ékszer nélkül. Kisegítője elvette tőle az istápokat, ő az emelvényre támaszkodott és különösebb ceremónia nélkül angolul elmondta, hogy a Nobel-békedíj Bizottság úgy döntött, az idén az Egyesült Nemzetek Szervezete Világélelmezési Programjának adományozzák a kitüntetést, mert az élelem hiánya sok országban fegyveres konfliktusokhoz vezet, ahol pedig megszűnik az éhezés, ott a béke is hamarabb helyreáll. Az emberiségnek a közös, fenntartható fejlődéshez továbbra is globális programokra, globális erőfeszítésekre van szüksége – tette hozzá, ezért valamennyi ország feladata, hogy ne csupán élelmiszersegélyekkel, hanem beruházásokkal támogassák a gyengén fejlett országok élelmiszeriparának létrehozását, illetve fejlesztését. A néhány perces beszéd után a jelenlevő tévériporterek kaptak szót, néhány udvariassági kérdést követően a legérdekesebbnek talán az bizonyult, amikor az egyik norvég tévéállomás riportere arról faggatta a főszereplőt, mi a véleménye a hasonló nemzetközi programokról, amikor manapság, sokfele a világban, a nacionalista és populista politikák kerülnek előtérbe. Természetes, hogy minden ország a saját érdekeit védi, de az emberiség egyetemes felelősséggel is tartozik a saját jövője iránt – hangzott a válasz –, és ha napjainkban olykor úgy is tűnik, hogy a nacionalista és populista szövegek háttérbe szorítják az egész világra figyelő közgondolkodást, ez nem tarthat soká, biztos benne, hogy a nemzetközi szervezetek az elkövetkezőkben újból nagyobb szerephez jutnak. Mindezt roppant nyugodtan, higgadtan mondta és mivel a hölgy nevét sehová nem írták fel, utána is néztem. A 66 éves Berit Reiss Andersen jogász, hazájában jól ismert politikus, három éve a norvég Nobel-bizottság elnöke, s vezetőségi tagja annak a Nobel Alapítványnak is, amely Svédországban a hasonló természettudományos díjakat odaítéli.

Miközben a szűkszavú, talán az egyszerűséget és funkcionalitást olyannyira remekül ötvöző északi formatervezéshez hasonló rendezvényt figyeltem, eszembe jutott, hogy mifelénk milyen díszfelvonulással és a megmaradástól az ittmaradásig tartó szóvirág özönnel jár, amikor átadnak egy hegyvidéki faluban, a zöld legelők és kaszálók között, egy műfüves mini focipályát. Talán majd túlleszünk ezen is. Akárcsak a világ az éhezésen.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény-rovat, 2020. október 16.

1. Csata Ernő:
   2020. október 18. 18:32

   Sajnos olyan világban élünk, ahol egy jó ideje csak az számít bűnnek, amit a hatalmasok annak mondanak.
   Hitlert és társait elítélték Nürnbergben (jogosan) emberiség elleni bűncselekmények elkövetése miatt, mert ők megöltek milliókat gépfegyverekből és ágyúkból kilőtt, olyan lövedékekkel, amelyekben a Nobel által szabadalmaztatott fekete lőpor és nitroglicerin keveréke volt a robbanószer (ami kétszer olyan hatásos, mint az egyszerű fekete lőpor), de akik dúsított uránból előállított atombombával öltek meg milliókat, Harry S. Truman és 600.000 emberből álló csapata, akik bábáskodtak az atombombák előállításánál (amelyeket Hirosimára és Nagaszakira dobtak), azok már nem háborús bűnösök, inkább hősök, a hatalmasok szerint.
   Újra az a népi mondás jut eszembe, hogy a pénznek (Nobel-békedíjnak, ami pénzzel jár) nincsen szaga. Lényeg a békedíj, nem számít, hogy elsősorban olyan pénznek a kamatjából van, amit hatásos emberölő robbanószer gyártásából és kereskedelméből szereztek, még akkor is, ha a dinamitot békés célokra szánta Nobel, egyébként a dúsított uránt is békés célokra fejlesztették ki az elején.
   A végén, még kiderítik, hogy a koronavírust is békés célokra fejlesztették ki, csak éppen a fejlesztő tudósok nem tudtak arról és mi, az egyszerű naivok, ismét ráfaragunk.

2. Bartha György:
   2020. október 19. 06:35

   Ismerős a fenti hozzászólás „gondolatmenete”! Hogy nonchalans-módon, jobbra is, balra is, egyformán osztogatjuk a vádakat.(Kérem, olvassák el Göring védőbeszédét, amely a fölemlegetett Nürnberg városában lefolytatott, háborús bűnösök perében elhangzott).

   Van egy replika a Murphy háborúja c. filmben. Kihirdették a náci Németország feltétel nélküli kapitulációját, a hír rádión a bujkáló német tengeralattjáró legénységéhez is eljut. A kapitány hangszórón keresztül „kér békét” a komphajóval és az ellene kilőtt, fel nem robbant német torpedóval éppen lecsapni készülő Murphy-től (aki, mellesleg, a német tengeralattjáró által elsüllyesztett – talán angol – kereskedelmi hajó egyetlen életben maradt utasa.)Murphy (akit a feledhetetlen Peter O’ Toole alakít)válasza erre: Ki kezdte?
   Igen, Pearl Harbor-nál ki kezdte?
   A mérleg egyik serpenyőjében ott Hirosima és Nagaszaki, a többszázezres ártatlan áldozat, ám akinek úgy tűnik, hogy a mérleg másik serpenyője a légben túlságosan magasan himbál, gondolatban helyezze bele azt a többmillió, virtuális amerikai katonai áldozatot, amibe került volna Japán fölszabadítása hagyományos katonai módszerrel. Háborús helyzetben egy ország vezetése nem csak az elesett, hanem a még életben lévő katonákért is felelős, Sőt!

   Utólag könnyű „békebírónak” lenni!Titokban még a 2021-es Nobel-békedíjra is ácsingózhat az ember.

   Aki(k) annakidején Nagaszaki és Hirosima szomorú ügyében a döntést meghozta (meghozták)bizonyára számbavette (számbavették) már a „felszabadított” német lágerek sokmilliós ártatlan áldozatát is. Így váltak,válhattak Hirosima és Nagaszaki ártatlan lakói értelmetlen, kollaterális áldozatokká egy, a Föld civilizációját veszélyeztető „ordas eszme” elleni küzdelemben. A szövetségesek által földig rombolt német városok úgyszintén.
   Csak azt ne állítsa senki, hogy mindkét fél felelőssége ugyanaz!

3. Csata Ernő:
   2020. október 19. 09:20

   Az nagy baj, ha ennyi év után is, sokan csupán a felszínt látják, a bábszínház mozgatott figuráit és nem érdekli őket, hogy a bábok szálait ki mozgatja (mozgatta), mert mára teljesen világos, hogy a francia forradalomtól (de lehet sokkal azelőttről is indulni) az I. világháborún át a II. világháborúig, a nem éppen élvezhető jelent is beleértve, ugyanaz a pénzhatalom (háttérhatalom), amelyiket az amerikaiak ,,deep state”-nek neveznek, szervezte (szervezi) és pénzelte (pénzeli) az egészet. Hitler, aki az I. világháborúban egyszerű frontkatona volt, egyedül még levegőt sem tudott volna venni, nemhogy kancellár legyen és világrengető hadsereget hozzon létre, ha a Wall-Street-i pénzhatalom nem halmozza el annyi pénzzel, amennyit kért, csak erről nagy a hallgatás. Az azóta nyilvánosságra került (felszabadult) titkosított dokumentumok (Moszkva, Washington és máshol) tanúsága egyértelmű. Ma már azt is pontosan tudjuk, hogy a szentpétervári forradalmat Leninnel az élen kik, hogyan szervezték, személy szerint melyik Wall-Street-i bankár mennyi pénzzel járult hozzá. A nürnbergi per 50.000 oldalas anyaga ma már hozzáférhető és elolvasható. Ennek az áttanulmányozása után adott ki egy közel 300 (287) oldalas tanulmányt a The nazi roots of the ,,Brussels EU” címmel négy szerző: Paul Anthony Taylor, Alexandra Niedzwiecki, Matthias Rath és August Kowalczyk, amelyikből pontosan meg lehet tudni, hogy kik voltak a szervezők, a pénzelők, mik voltak az érdekek és egyáltalán kik a felelősek és milyen mértékben.
   A Pearl Harbor-i japán támadás valós történetét nem művészfilmekből, hanem a történelmi (titkosítás alól felszabadított) dokumentumokból kell kihámozni, amelyekből az amerikai történészek annyit mindenesetre megtudtak, hogy az elnök a támadás előtt 10 nappal tudott a támadás lehetőségéről, de nem intézkedett semmit azért, hogy elég nagy felháborodást keltsen a lakósság körében, hogy másnap az USA beléphessen a háborúba s ezzel ténylegesen világháborúvá szélesedhessen az elsődlegesen európai konfliktus.
   Ezekről ma már nagyon sok dokumentum hozzáférhető, sajnos utólag, amikor már a közvélemény nem tehet semmit, nem befolyásolhatja az eseményeket, csak sajnálkozik és a megdöbbenését fejezheti ki, hogy a háttérben milyen mocskos dolgokat művelnek az úgymond demokratikusan (vagy másképpen) hatalmon levő vezetők és csapataik.
   Ártatlan emberek (főleg öregek, nők és gyerekek, tehát nem katonák) megölésére pedig, semmilyen mentség nincs, sem Auschwitz, sem Hirosima és Nagaszaki esetében, sem sehol a világon, még az elfogadott nemzetközi hadijog szabályai szerint sem (Genfi egyezmény), így a felelősök mentegetése egyszerűen bűn.

4. Bartha György:
   2020. október 19. 19:23

   „A la guerre comme a la guerre” – tartja a népszerű francia közmondás. Ebben, sajnos, minden benne van. Háborúban így szokás. Egy szóval sem állítottam azt, hogy ez a helyes, csakhogy ez történik, ez van. Van némi rálátásom a dolgokra. Édesapám a Don-kanyarban, nagyapám Piavé-nál harcolt. Mindketten hazajöttek elmesélni a megélt eseményeket. A nagybátyám már nem volt ilyen szerencsés, de a háborús naplóját hazaküldte…
   A háború vas és vér logikája fittyet hány a „széplelkek” humanisztikus nézeteire. Ezért történhetett meg Hirosima, Auschwitz… „Mindaz, ami itt történt, botrány hogy megtörténhetett, és szent, hogy megtörtént” (Pilinszky)
   A fent felsorolt exhausztív bibliográfiát „szemelgetve” csupán azt nem tudja meg a gyanútlan olvasó mindig, hol a határ a valós tények és a valós tények látszatát keltő összeesküvés-elméletek között . Ugye, milyen jól hangzik: az amerikai elnök 10 nappal Pearl-Harbor megtámadása előtt megtud egyet-mást a „támadás lehetőségéről”, de nem szól senkinek, ezzel egy nap alatt elveszti a Csendes-óceáni flottája jelentős részét és vagy négyezer katonáját, ami aztán ürügyül szolgál neki arra, hogy belépjen a háborúba. Hogyha az elnök elnöki esküjéhez híven értesíti a katonai támaszpont vezérkarát, a katonák pedig felkészülten várják a rajtaütést, a hadüzenet nélküli megtámadás ténye ebben az esetben is fennáll. Hol a kanyar? Tudjuk mi ám! És ez az összeesküvés-elméletek sava-borsa, valami rejtett tudás, amelyet csupán a beavatottak ismernek. Hogy a vereség hírére a nép egyöntetűen felsorakozik majd a háború rögös útjára lépett elnöke mögött.
   Hol az ezt igazoló, holtbiztos dokumentumok?
   Úgy hírlik, maga a náci vezér is „felült” nem egy összeesküvési elméletnek, amelyekkel a beavatottak traktálták.
   Dehát a cikk, amit észrevételeztünk a 2020-as évi Nobel-békedíj odaítéléséről tudósít…
   A részemről én a vitát befejeztem.

5. Bartha György:
   2020. október 21. 08:59

   Errata: A második hozzászólás első sorában helyesen: nonchalance-