Ma is reszkető kézzel ébredtem meg;
gyomrom vibrál és a magamhoz térés
éles szike volt, mely agyamba vés és
éreztem, hogy lusta lábam is remeg.

Ágyban maradjak-e, ez itt a kérdés,
mint öngyilkosjelölt, kit a döbbenet
futva lekörözött munkába menet,
és most úgy érzi: a lepedő érdes.

Forgolódik hát, s már késő délután
tűz be a szobába a redőny mögül;
felhívja főnökét: nem tud bemenni,

és csak forgolódik majdhogynem bután,
a finom porcica padlóján megül.
Ki képes ilyenkor ebédet enni?

Budapest, 2020. X. 16.