Katyusával egy ideig együtt dolgoztam az exportrészlegen. Kezdetben azt hittem, valami háborús orosz film hősnőjéről ragadt rá ez a név, jóval később tudtam meg az igazat. Tizedes volt, s a nyolcvanas évek elején a bűnügyi osztályon dolgozott. Egyszer egy irdatlan nagy fegyverrel agyonlőtte a főnökét. Hiába bizonygatta, hogy főnöke erőszakoskodott vele, az egész egy éjszakai szolgálat alatt történt, nem volt rá tanú. Így csak az újonc milicistalány szava állhatott az ezredesi család magas rangú kapcsolatai ellenében. Tizenöt évet kapott, előre kitervelt gyilkosság címén, ebből tizenkettőt le is ült. Amikor a sitten megtudták a behemót fegyver históriáját, elnevezték őt Katyusának, és a gyárban is így szólította mindenki.
Láttam róla fehér-fekete fényképeket milicista-egyenruhában. Csinos lány volt akkoriban. A sitten rábízták az élelmiszerraktárt, s ott egyébbel sem törődött, csak a hasával, és volt idő, amikor nevethetnékje támadt, ha a szabadulásra gondolt. Jó magaviseletéért három évvel korábban helyezték szabadlábra. Miután kiengedték a börtönből, egy darabig kerülte az embereket, rejtegette előlük behemót testét, s még ennél is súlyosabb bűnét. Egyszer valami nagybácsiféléje beszerezte a gyárba szakképzetlen munkásnak, azzal, hogy itt úgyis csak éjjeli műszakban dolgoznak.
Akkoriban én is az alkatrész-előkészítő csarnokban dolgoztam, mert a két inasosztály elvégzése után nevelőszüleim megsokallták a „hosszadalmas iskoláztatást”, és dolgozni küldtek. Ott meg beosztottak Katyusa mellé, segédnek.
Még most is előttem van, amint télen-nyáron meztelen karjaival mártogatja az alkatrészeket a konzerváló masszába, és negyvenkettes gumicsizmáiban nehézkesen forgolódik a hatalmas tartályok között. Olyan volt ilyenkor a hajdani tizedes, mint valami rémisztő méreteket öltött javasasszony, amint katlanai fölé hajolva próbálja szóra bírni a jövendőt. Nekem az volt a dolgom, hogy a csöpögő alkatrészeket sorba rakjam egy vaslapú asztalon, száradni. Volt, amikor nagyobb darabokat – motorokat, tengelyeket – kellett bepingálni, ilyenkor Katyusa hatalmas, kék gumiköpenyt öltött, melyből csak negyvenkettes lábfeje látszott ki. Miután megnyomta a porlasztópisztoly gombját, percek alatt sűrű, hamuszín felhőbe burkolózott, s aztán úgy jött elő belőle, mint valami erdei manó. Szűrőmaszkot sohasem viselt s a büdös massza vastagon belepte arcát, haja csomókba ragadva égnek állt.
Délben, miután felszuszakolta terebélyes fenekét egy kétszáz literes hordóra, morgott valamit, amiből nekem meg kellett értenem, hogy telepedjek melléje ebédelni. Fizetésnapokon el szokott vinni a közeli talponállóba, ahol azzal szórakozott, hogy versenyt ivott a szomszéd asztal sofőrjeivel, de soha nem értettem, mit akart nekik bebizonyítani. Nekem csak limonádét rendelt, mondván, még kiskorú vagyok. Olyan íze volt annak a löttynek, mint a virágvázák levének. Ezt onnan tudom, hogy hatéves koromban nevelőapám megitatta velem a háromnapos orgonák vizét, mert véletlenül ráakadtam a rucák ketrecébe rejtett köményesére és kortyoltam az üvegből. Úgy érvelt, hogy az a hánytató lé majd egy életre megutáltatja velem az italt.
Szóval, fizetésnapokon Katyusa sűrűn ürítgette a korsókat s én ezt nagyon élveztem, mert ilyenkor megeredt a nyelve. Olyan dolgokat mesélt a sittről meg a bűnügyi osztályra behozott alakokról, hogy én csak tátogtam.
Egyszer túl sokáig maradtunk a talponállóban. Már a sofőrök is mind elszéledtek, Katyusát alig tudtam kitámogatni az ajtón. Araszoltunk lassan a lakónegyed felé, ahol akkor egy garzont béreltem. Katyusa mindegyre nekitántorodott az élősövénynek. Egy idő után úgy vettem észre, tisztult a feje, mert már egészen jól tartotta velem a lépést. Amikor kiértünk arra a kis lapályra, melyet játszótérnek szántak, négy alak közeledett felénk. Katyusa egy pillanatra megállt, és szétterpesztett lábain egyensúlyozott, mint aki fel akarja mérni a helyzetet, de aztán nyugodtan továbbindult. Én még sohasem láttam őt verekedni. Úgy ütötte össze kettesével az ürgék fejét, mint parasztok a takarmányrépát, hogy lehulljon róluk a föld. Engem egy lökéssel az élősövény közé teremtett, és utánam kiáltotta, hogy táguljak. Én el is szaladtam a legelső tömbházig, ahonnan a lakók kihívták a rendőrséget. Katyusát eszméletlenül találtuk. A vállába szúrt kés alól sugárban dőlt a vér, arca szörnyen kikészítve, nem lehetett ráismerni…

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 2000/29. sz.)