XXIX.

A madár a por férgeitől gyarapszik
s az éj magasából száll alá.
A bányász a föld gyomrában beszélhet
ismeretlen ércek, kőzetek tündéreivel.
A költő a lélek éterébe lép önként,
hol a haláltáborok szirénei szólnak.
De mit válaszoljak én, ki tudom a jót,
de sorsom foncsort idéz elő, s holt lelkek
leplei lebegtetik elő s némán lélegzik
a pokol és menny közt, a senkiföldjén
azokat a köztes közösségi igazságokat,
amelyek akkor élednek, ha a mélypontról
megemelkedik a Kereszt, a kígyó, a lomb.
Midőn a Boldogasszony – gyöngyön állva
megjelenik a csillagtér-csöndtartományban.

XXX.

Az öt vallás értelme
az öt érzékszervünk.
Ha valakiben törés
állt be, nem funkcionál.
A többszemélyes ember
rései közt a felettes én
többszólamú, mégsem ének.
A ritmus szinkópa szün,
szinkópa szün és pereg
a szó, ide-oda csatangol.
A kristály tudata vonz, taszít.
A kristály hallgatag, bölcs.
A többszemélyes én pöröl.

XXXI.

A harmadik part a másvilág törvénye.
Ha tutajjal indulsz egy sziget felé,
széteshet – de Kharon felvesz ladikjára,
s elvisz egy ismeretlen hegységhez,
hol van feljárat, ha érdemed megtalálja.
Kevés az igaz tett. Az innen-parton inkább,
de a lét meghatározott, a jellemen sorserő
dolgozik, s az obulust vissza kell dobni.

(Befejezése következik)