B. Tomos Hajnal: A csillár

A cigányszekerek hajnal óta sorakoztak az ócskavasátvevő bódé előtt. Az állomás mögött hatalmas halmokba dobált kacatok szinte csöpögtek a reggeli harmattól, a cigány kócos haja, hosszan lecsüngő bajusza nedvesen tapadt bőrükre. Legtöbbjük cigarettázott, kis csoportokba verődve hangoskodtak.
Jakab későn érkezett, hét óra elmúlt, amikor beállt a sorba. Terepjárójához kötött utánfutón mindenféle hulladék: régi dobkályha, hetvenes években gyártott hűtőszekrény, kötegnyi rozsdás drót és mindenféle kimustrált vasszerszám. Nemrég vásárolta meg egy géplakatos házát. Az öreg ezermester hírében állott a környéken, udvarát, műhelyét, de még a tyúkólat is elárasztotta mindenféle vastárggyal, hogy azokból majd boldog nyugdíjas korában valamit összebarkácsol. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert két hónappal nyugdíjazása után elvitte a szíve.
Jakabnak, az új tulajdonosnak három napjába került, amíg utánfutóján elfuvarozta az ócskavasat. Azon a nedves novemberi reggelen az utolsó szállítmánynál tartott. Tudta, hogy az átvevőközpont alkalmazottja csak fél kilenc felé jön. Úgy gondolta, körbejárja a roppant halmokat, hogy lazítson tagjain.
Majdnem minden útjába kerülő kacatot megpiszkált bakancsa orrával, de jóformán nem is figyelt rájuk. Egy régi csillár váza tűnt elő. Felemelte, hogy jobban szemügyre vegye. Úri ház mennyezetén függhetett valamikor, gazdag ötvösmunka díszítette. A tartórúdon szinte ép volt az aranyszínű bevonat, rá három, virágfonatokkal ékesített fehér porcelángömböt szereltek. Jakab arra gondolt, hogy lesmirglizve, átfestve egészen jól mutatna új otthonában. Aztán mégis visszaeresztette a kupac tövébe. Hogy festene, ha a cigányok szeme láttára odavinné a kocsijához? Pont ő, a terepjárós pasas, amikor az apró gebéik leheleténél melegedő cigányok közül egyik sem vetemedett ilyesmire.
Jakab szégyenkezve ment vissza kocsijához, maga köré csavarta az ülésre terített pokrócot s így gubbasztott, amíg megjött az átvevő alkalmazottja. A kocsi ablakából épp a bódéra látott. Apró, vékony lábú, rövid szoknyás teremtés volt az átvevőnő, középiskolás lánynak nézhette volna bárki. Amikor kezdte átvenni az első fuvarosoktól a vasat, Jakab is közelebb húzódott. A nő felrakatta az ócskavasat a hatalmas, valószínű, valamelyik felszámolt termelőszövetkezetből kimustrált mérlegre, s még mielőtt befejezték volna az átrakást, gyorsan elmozdította a súlyokat. Jakab megfigyelte, hogy szinte mindegyik rakományból tíz- tizenöt kilót csalt. Az eladó nevét és az ócskavas súlyát felírta egy füzetlapra. Aztán tudtukra adta az embereknek, hogy a pénzt csak délután négy felé vehetik át, amikor megérkezik a pénztáros. Ahol valami műanyagot, fát vagy papírbetétet fedezett fel, annak a terűnek durván ejtett a súlyából. Jakab régimódi hűtőszekrényére, a sok műanyag nyelű csavarhúzóra meg fogára gondolt, melyet utánfutóján idehurcolt.
Mire sorra került, déli két óra lehetett. Mögötte egy szamár húzta, zöldre festett, koporsószerű szekér állt, a bakon vén cigánnyal.
Jakab a hűtőszekrényt alig tudta megmozdítani. A nő kis zsebtükrébe pillantva rúzsozta a száját, és azt latolgatta, mennyit ejtsen a szállítmány súlyából. A vén cigány lekászálódott a bakról és segített lerakni a rakományt. A nő egy pillantást vetett a mérlegre tornyozott ócskaságra és hasból felírt nyolcvankét ezer lejt. Amíg átvette a cigány rakományát, Jakab előkotorta a csillárt. Úgy gondolta, megmutatja a nőnek, mit akar elvinni, esetleg lemérik és kifizeti az ócskavas árát.
Amikor megmutatta a nő villámló szemekkel nézet rá.
–Tehát azt javasolja, mérjük le. Aztán idehajítva azt a pár garast, fogja a lámpát és elszelel azzal az előkelő kocsijával. Hát okos ember maga mondhatom.

A nő beszéd közben kapkodó mozdulatokkal hajigálta be válltáskájába a teleírt lapokat, a szájfestéket meg a golyóstollat. Jakab fogta a csillárt és a legközelebbi halom tetejére tette. A nő mintha megijedt volna ettől, rákiáltott:
– Mit tesz, ember?! Hiszen egy szóval sem mondtam, hogy nem adom oda azt a vackot!
Aztán szinte rábeszélően:
– Mit türelmetlenkedik, mint egy nagyfiú? Van magának fogalma, mennyibe kerül manapság egy csillár a szabadpiacon?
– Több mint egymillióba…
– Látja-e? Én ennek csak a felét kérem, és már viheti is a lámpáját.
Jakab intett a cigánynak, és átmentek az állomás várótermébe. Négykor, amikor megérkezett a pénztáros, ők voltak az elsők. Felvette a nyolcvankét ezer lejét, aztán szólt a cigánynak:
– Jöjjön, öreg, igyunk meg valamit.

Előbb az állomás talponállójában poharaztak, aztán átmentek egy közeli bárba. Hajnalig a cigány ötvenöt ezer lejét is megitták.
Amikor virradni kezdett az állomás mögötti gyűjtőtelepen voltak. A cigány cammogó szamárfogat bakján bóbiskolt, Jakab pedig a zöldre festett a koporsószerű szekérben a csillárt szorongatta.


(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 2000 / 7. sz.)

2020. október 23.

Szóljon hozzá!