Esem keresztül agglegény fejemen

Még nem néztem meg… Táviratot hoztak.
Odasietek hát. Szívem zakatol.
Ide és oda kapkodok. Hol a toll?…
Ilyenszerű volt, mikor besoroztak.

Szégyellem lakásom: kerge juhakol,
ahol bégető nyájak sorakoztak.
Úriember postást nem várakoztat.
Kulcsomat keresem… Meglesz valahol.

És aztán olvasom: „Boldog új évet!”
„És kevés izgalmat!” — teszem még hozzá.
Hát ennyire buzgó volt ez a kortárs.

Még álmos szemem a szobára réved:
ezt a kuplerájt vajon mi fokozná?
Jó, hogy nem jár hozzád más, csak a postás.

Budapest, 2020. X. 19.

---

Csak egy öngyilkosság, különben béke…

S feszélyez már vagy még az életfenség.
Szürke lebernyeges tűzoltók jönnek,
pirosra színezett vágányt törölnek.
— Távozzon! Nincs itt semmi érdekesség.

Pár perce célja volt ennek a nőnek,
s most másoknak célja, hogy eltemessék.
Gazdátlanná vált egy doboz arcfesték.
Vajszín’ tepsiben halkan körmök nőnek.

A borzalmat élők hordozzák tovább.
Nekik iszonyúság, neki téboly volt.
Tovább kell haladni a szerelvénynek.

Gázöngyújtó dörzsöl megkopott kovát
a szabad levegőn. „Talán így volt jobb” –
szól valaki, s itt elnémul az ének.

Budapest, 2020. X. 19.

1. Csata Ernő:
   2020. október 23. 05:02

   Két tökéletesen megszerkesztett szonett, elénk idézve az élet nem éppen habos oldaláról két apró epizódot, felvillantva kiszolgáltatásunkat.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ