Oláh István: Hihetetlen egyszarvú aranyból
Új és mondanom sem kell, teljesen idegen az a jelrendszer, amit a tízéves gyerek abszolút otthonosan kezel, és ami szempillantás alatt elrepít Szintópiába, ahol tündérek nyüzsögnek, egyszarvúak sétálgatnak erdőn-mezőn, munkuluszok ármánykodnak éjt nappá és nappalt éjjé téve.
Szóval, volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy feltűnően szép unikornis, Lória, akit elkaptak a munkuluszok, ám a vízlövettyűkkel felfegyverzett tündérek minden különösebb gond nélkül kiszabadították. De a gonosz és menthetetlenül öreg királynő sem adja fel, neki az unikornis szarvából készül az örök fiatalság csodaszere. S hogy a mese túltengjen önmagán, Líriának csikója születik nemsokára, aki azzal körözi le a sokévi átlagot, hogy neki szárnyai vannak és a szarva színarany! Az unikornisok (ezt még nem mondtuk) Tündérhon első számú jótevői, egyenesen megmentői. Az ősellenség pedig változatlanul a munkuluszok armadája. Ők pedig (ó, irgalom anyja, ne hagyj el), épp most törik szét a trombituszt, ami, akárcsak a trombita, hangszer, enyhe hímnemre klopfolva. Az ezt megelőző pillanatban Gargóna, a munkuluszhadvezér észrevette az egyszarvúakat, Líria előrerohant, hogy őt kapják el, ne egyetlen gyermekét, az Aranyszarvút…
Ebben a percbnen halkan, de jól érthetően bemondtam az ultimót: elég volt! Viki unokám csodálkozva néz rám, nem tetszik neked a mese, kérdezi, pedig olyan szép, a tévé harminc vagy negyven folytatásban hozta, s még nincs vége! Nem akarom megbántani, de igen, tetszik, mondom neki, bár hallottam már mesébb meséket is. – A te idődben? – kérdezi, mint aki amúgysem először hallja azt, ami kétséget kizáróan az én időm. Hát igen, az én időmben is volt Tündérország, voltak látványos menekülések és üldözések, a halhatatlanság (másképpen az örök fiatalság) italát akkor sem decire mérték az utcasarkon, s voltak három nap és három éjszakán át tartó küzdelmek, győzelmek és vereségek, lakodalmak Hencidától Boncidáig. Csakhogy az én csupa konfliktus népmeséim magyar népmesék voltak, Erős Jánossal, Borsszem Jankóval, Tündérszép Ilonával, Világszép Nádszálkisasszonnyal. Csodálatos mesék. Ezzel nem azt mondom, hogy ami nem magyar, nem szép, egyenesen ronda és betiltandó, lágerbe küldendő, megsemmisítendő. Viszont amíg mese iránti vágyamat maradéktalanul kielégíti e gyönyörű népi-nemzeti fantáziálás, legfönnebb a kíváncsiság, de nem a rajongás visz a XXI. századi, hamarjában nem is tudom, hány dimenziós tévémesékhez. És e mesék mögött Benedek Elek mellett jól láthatóan megjelenik Orbán Balázs, nemkülönben Kriza János is, a Vadrózsákkal. Minden jó, ha a vége jó. Én is ott voltam, addig táncoltam, míg csak bírtam, ettem, ittam, jót mulattam, aki nem hiszi, járjon utána.