Hajnal. Mezőn. Egy pók ébredez lábamon.
Egy pillanat. Lesodortam. És bosszankodtam.
És aztán, hogy megláttam szétsodort testét –

– Remekmű ez! – borzongott belém a kétely –
– Ily rövid a lét? – Fúrt belém a métely-
gondolat. Ez a kelő napba csillanó

remek vértezet pillanat alatt megszűnt
élőt védeni. A váz a felhőn átszűrt
fényben céltalan csillant, semmit nem óvott.

És akkor nyugalom szállt reám hirtelen:
semmi baj, ha lesodródunk a védtelen
lét-mezőről. Mert szépek voltunk valaha.

2020.október 23.