Cseke Gábor válasza az Új Hét körkérdésére

„A Hét évfordulója és az Új Hét indulása alkalmából a következő kérdésekkel fordultunk barátainkhoz:
– Miben látja a bukaresti A Hét indulásának jelentőségét? Mit tart fontosnak elmondani róla az ötvenedik évfordulón?
– M(enny)iben lehet és m(enny)iben nem lehet folytatása a bukaresti A Hétnek az ubiquus Új Hét?”

1.

A Hét eggyel több esélyt adott a maga korában az információnak, amely az író-olvasó ember számára olyan, mint halnak az oxigén. Reményt adott, hogy a sok megszokott pártos szócséplés mellett még lesz egy kis szellemi abrak is a tarisznyában. Erre a tudományos profil vérátömlesztésének lehetősége bátorított. Reménykedésem eltartott néhány évig, aztán hamvába holt, mint minden egyéb hiú ábránd. A Hetet is – érthetően – utolérte a rendszer végzete: az entrópia. Lassan pedig teljesen kihal az a nemzedék, aki úgy gondol rá, úgy érez iránta, amint a fentiekben vázoltam. Nem tudom, hogy az a nyüzsgő csapat, amely Vásárhelyre hurcolta, majd veszni hagyta a lap maradék koncait, mit gondol mindezekről…

2.

Amennyiben sikerül kibányásznia és felmutatnia a ᾽89 előtti A Hétben véletlenszerűen, loppal lerétegezett, elrejtett érték-teléreket, a kísérlet megéri a fáradságot. De sose falka, csapatnyüzsgés nélkül (erre már voltak szomorú precedensek ᾽89 után), mert a hadsereg nélküli csaták eleve vesztésre vannak ítélve. Sajnos, a mai forrásszegény idők nem kedveznek az alkotó lendületnek. A vatikáni valuta csak átmeneti fizetőeszköz lehet.

Az életben létezik folytatás, de elvesztett meccsekben ez a fogalom ismeretlen. Minden már lejátszott meccset újra kell játszani.

Különben ez A Hét elnevezés ugyanolyan fantáziátlannak tűnik, mint annak idején az Ifjúmunkás. Viselte, mert nem utaltak ki a számára jobbat. („Eszi, nem eszi, nem kap mást…”) Hány ilyen szellemtelen elnevezésű lap fungált azóta is? (A-val vagy A nélkül, olykor rafináltan 168 óra fedőnévvel…) A történelmi komposztban mindez óhatatlanul elvegyül – és ugyanaz a humusz lesz belőle…

/Forrás:https://www.ujhet.com/korkerdes/

2020. október 24.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights