Szávai Géza: 1956 októberének rettenetes végnapjaiban…

Az őrvezetőnek az a képzete támad, mintha a százados vékony cérnát tekergetne, húzogatna az ujja körül. Ahogyan az ujjaikra oda sem figyelő asszonyok kötögetnek. Miközben másra figyelnek, ujjaikon fut, fegyelmezetten fut szövetmintába a fonal. A százados ujjára persze vastag, puha fonal nem képzelhető, csakis nagyon vékony, fehér, szakadékony cérna, mely pórázként vezet a Totya nyakára.
Olyan vékony, hogy nem is látszik.
Mintha nem is lenne.
Ha nincs, akkor is ott van a százados ujján és a Totya nyakán. Az őrvezető, amikor teheti, rajtuk tartja a szemét. Ennél a kettőnél… minden moccanásuknak titkos jelentése van.
A tiszti állományt szíjon vezetett, speciálisan kiképzett farkaskutyák kísérik. Már az titokzatosan kirívó, hogy Kupper százados eléggé hanyag – rendetlen, na! – civil öltözékben jár be laktanyába, börtönbe, minisztériumba, egyetemre, javítóintézetbe, és mindenhová vele – mellette – megy rövidke lábain Totya, az elhízott kutya. Mintha láthatatlanul vékony, fehér cérnán vinné és mozgatná a százados.
Az, hogy ezt megengedik neki! Hát, mindennek jelentése van.
Mindenesetre ebben a kutyában nagyon bízhat a százados. Egy cérnaszálon is olyan biztonsággal vezeti, mint elszakíthatatlan bőrszíjon. Az őrvezető így látta őket: lompos, már testesedő civil mozgású férfi, kisujján talán láthatatlan cérna, a cérna végén billeg a megfejthetetlen kiképzésű kutya. Ahogy ketten haladnak, abban semmi nincs, ami katonás volna.
Egy évvel később, 1956 októberének rettenetes végnapjaiban is így látta őket Elek András, a forradalmat harsogó tömeg államvédelmis őrnagyot, ezredest kergetett és akasztott. De még hadnagyot is. Ávós katonáknak is – mindenkinek választania kellett: ki mellé, vagy ki ellen áll. Kupper százados tohonyán állt alig gombolt, hasán szétnyíló hosszú, civil kabátjában. Kezével, beszédesen elhárítóan kifordított tenyérrel int: „Nem, ne várjon rám, Elek András, tűnjön el.” Az ujjai is mozogtak, amint a nyakára tekert és kétfelől hosszan lelógó piros nyaksálát csípője magasságában rendezgette.
Akkor is, mintha az ujja végén, a láthatatlan vékony cérna végén a Totya a százados valamelyik ujjának jelzésére várna…


(Részlet a szerző Cérnapóráz c. nemrég megjelent regényéből)

2020. október 27.

Szóljon hozzá!