Kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy a vízimalomhoz tartozó nagy gyümölcsös sarkában, a százéves diófák lombjai között megbújva áll egy épület, nagy ablakokkal. Vadászháznak, műteremnek, kéjlaknak egyaránt alkalmas. Ahova szükség esetén be lehet menekülni a nehéz idő elől, ahova el lehet bújni a kíváncsi, zajos, hisztérikus világ szeme elől, ahol zavartalanul meg lehet faragni kőből, fából a főművet, összehozni a szerelemgyereket. Csodálkozásom igazából akkor kerekedett pogácsából kenyér méretűvé, amikor megtudtam, hogy ez is az örökség tartozéka. A jókora, világos nappaliból falépcsőn lehet feljutni a beépített tetőtérbe, ahol széles ágy s egy faragott szekrény porosodik. Egy alapos festés-mázolással vonzóvá, lakájossá lehetne tenni – futott át az agyamon –, de nem igazán vágyódtam arra, hogy ide én most valamiért is elbújjak. Akkor meg minek költeni rá? Persze, jó volt barátkozni a gondolattal, hogy van egy hely a világ végén, ahol magaménak tudhatom a rigófüttyöt, diópotyogást, a villanykapcsoló kattanását és az ágyrugó neszezését. Ennyi épp elég ahhoz, hogy a ház eladásának gondolatcsíráját is kiverjem a fejemből. Ilyesmi még szóbasem jöhet. Odaadom a kulcsot az erdőkerülőnek, legyen az övé az alma-, a körte-, a szilva-, a diótermés mind. Cserében annyit kérek, hogy évente kétszer-háromszor kaszálja le a füvet, igazítsa meg az elcsúszott tetőcserepeket, s ha kedve van hozzá, időnként törölje le a port, hogy amikor szökőévben egyszer lejövök, ne tűnjön elhanyagoltnak, gazdátlannak a kert, a ház, a berendezés. Az ugyanis engem elcsüggesztene és kiábrándítana.
A derékig érő gaz, a beázó tető láttán már a kapuból visszafordulnék. Sírva.
Az erdőkerülő jóravaló embernek látszik. Annyira megbízok benne, hogy amikor a ház kulcsát átnyújtom, azt mondom neki: „Ember, vegye úgy, hogy ez a ház a magáé, s én csak egy holdbéli csónakos vagyok, akinek a tulajdonlási tudatát amputálták. De emiatt csöppet sem bánkódik.” A jövő tekintetében pozitív jel az is, hogy az erdőkerülő felesége kitűnően készíti a meggyes rétest. Vajon honnan tudja, hogy a vasárnapi csemegém a meleg, omlós, savanykás, felséges meggyes rétes?

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport. 2013. Nagyvárad