1.

„Egy lap értéke – hatása; utóélete – hatása az utókorra” – így szól a digitális óceánból kihalászott palackposta-üzenet – ki mástól, mint – Dankanits Ádámtól. (A Korunk felfedezése, Korunk Évkönyv, Kolozsvár, 1976, 96-98 o.) Aki a palackot a tengerbe dobta, barátom volt, évekig nála szálltam meg Bukarestben. Groteszk bukaresti háztetőkre lehetett látni ingatag és mindig remegő ablakaiból. Aki a palackot a tengerbe dobta, A Hét tudományos rovatát vezette haláláig. Jellegzetes szemüvegét egy márciusi napon könyörtelenül elsodorta és maga alá temette a modern kor Pompei-je és Herculaneuma. A palackba zárt üzenet akár örökre el is veszhetett volna az apokaliptikus örvényben, de a lap hatása az utókorra: a tudományosság 20. századi paradigmaváltásában, a digitális kor előkészítésében (A Hét tudományos rovata és a TETT) nemcsak túlélte Ádámot, hanem – várakozásom szerint – az Új Hétben teljesedik ki.

Hogy mit tartok fontosnak elmondani róla az ötvenedik évfordulón? Semmiképpen sem, ami a múltat idézi, hanem ami előre mutat. Ami a digitális világ mai bennszülötteihez szól. Amit az ötvenedik évfordulóról ma el lehet mondani, azt elmondta Horváth Andor önéletrajzi jegyzeteiben, az Életeink triptichonjában. (Itt és itt és itt.) Úgy is fel lehet fogni, hogy a mi elkövetkező életeinket mondta el, talán a mai nemzedékek életébe beprogramozott kudarcos életeinket is. Ami előre mutat, a dolgok logikája folytán visszafele is mutat – a gyökerekre. A felismerésre, hogy ami 1968-ban felülről megengedett „liberalizálódás”-nak, a tényleges szabadság előszobájának látszott, azt rövid időn belül visszavette a pókhálóként működő cenzúra és lassacskán a mindent behálózó szeku. Vagy ha éppen az volt napirenden, a hatalom faliszőnyegekbe rejtett frontális támadása. Az ötvenedik évforduló mint memento: ne higgy az optikai illúziónak. A remény megfoghatatlanságát szükségszerűen faliszőnyegekbe rejtett leszámolás követi. 1983-ban is évfordulót lehetett ünnepelni: A Hét indulásának tizenharmadik évfordulóját. Kitűnő alkalom Huszár Sándor és Horváth Andor leváltására. Érdemes megnézni a feje tetejére állított faliszőnyeget az évfordulós szám második oldalán. Csak én látok benne pókszálon ereszkedő pókot?

„Halász Anna szerint az a bizonyos, A Hét 13. évfordulóján megjelent lapszám második oldalán szereplő, a gyulafehérvári népgyűlésre utaló faliszőnyeg megfordítása, amelyből a központi bizottság sajtóosztályának vezérei főbenjáró vádat fabrikáltak, nem volt véletlen. Az „inkriminált” lapszám terjesztését rögtön letiltatták (bár a mostani szerkesztőségben megtalálható az 1983-as kollekcióban!), a KB Sajtóosztályának vezetői rögtönzött nagygyűlésen ítélték/bocsátották el Huszár Sándort és Horváth Andort, bár közvetlenül egyikük sem volt felelős a nyomdában történtekért.” (Bányai Éva Egy kudarcos sikertörténet, Korunk, 2003/8. sz.)

Különös pszichoszomatikus élményről számolnak be tizennyolc évvel később a New York-i World Trade Center összeomlását követő napokban. A tornyok összeomlásának látványát 2001.szeptember 11-én sokan úgy élték meg, mintha a tornyokkal egyidőben a saját testük roskadt volna össze. Látták magukat a roskadó toronyba befalazva (Kőműves Kelemenné?), látták magukat fejjel lefelé zuhanni a semmibe.

Richard Drew híres fényképe, a Zuhanó ember mélyen beleírta magát az emlékezetünkbe. Nem tudom, miért is asszociálom a zuhanó ember szokatlan testhelyzetét a szokatlan tördelésű faliszőnyeg ködös, elmosódott alakzataival. Miért is lett a tótágast álló világ szimbóluma ez a két fénykép, és a harmadik, a retinánkba belevésődő virtuális kép a bukaresti 1977-ből?

Ahogy Hervay Gizella a Szilágyi Domokos és Attila (Kobak), Dankanits Ádám és Dankanits László (Dadi) emlékére írt talált versében, a Siratóban írta: „Testünkbe temetkeznek halottaink, / lábukkal lépünk, szemeikkel nézünk”.

2.

Szabadesés – A Hét mindenkori állapota. Szabadesés – a test mozgása egy gravitációs mezőben, ahol esését a kezdősebességen és a gravitáción kívül semmi sem befolyásolja. A bukaresti A Hét gravitációs törvénye, hogy a tartalom-szegmensek valahogy mindig az ötven évvel ezelőtt megtervezett rovatszerkezetbe hullanak vissza. Az Új Hét kurátora olyan tartalom-szervező, aki a tartalom terét szeretné megmutatni a puszta tartalom helyett. A tartalom tere minduntalan kérdőre vonja a rovatszerkezetet, egyfajta átzuhanás egy másik dimenzióba.

De mi ez a másik dimenzió? Úgy tűnik, a digitális bennszülöttek hangzó és képes (mémes) világa, ahova csak bevándorolni lehet, mert kivándorolni belőle nincs hova. Internet-karnevál Internet-extázis nélkül. Az Új Hét kurátora magányos kockázat-kergető, aki tudatában vannak annak, hogy sehova sem tartozik. A helyreszabás egyszemélyes vállalkozója, aki vállalkozása hétről-hétre megidézett kudarcával flörtöl. Az online kurátor ugyanakkor a felkínált személyes hozzáférési pontokon (portál, blog, podcast-sorozat) közösséget szervez. Az energiaáramlás és -koncentráció feszültség-gócokat hoz létre: forró pontokat. Egymásra csúszó kontinentális lemezek forró pontjait, ahol a lélekmagma a sorok közt felszínre tör. Társadalmi mutációk forró pontjait, amiből új tartalmak születnek, a világ koronavírus utáni helyzete, annak megértése, a lapcsinálási hagyományok radikális újragondolása és újrateremtése.

Amit nem lehet úgy folytatni, mint eddig, azt az innovációs tolvajnyelv stratégiának szokta nevezni. De az Új Hét most indul, nincs benne eddig, csak ezután.

„A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás – mondja Nádasdy Ádám a Maradni szeretnénk, mindig maradni megzenésített és dalstrófává énekelt versében. – Átzuhanni: az fáj.”

Lehet-e stratégia a fájdalom?

Forrás: Új Hét

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ