– Hatodszor mondom, semmi sem jut eszembe – nyöszörögte a meztelen férfi, s még mindig erősen fújta a rumot. – Arra még halványan emlékszem, hogy Magyarországon át Ausztriába akartam jutni, csakhogy az ipse nem érkezett idejében, s én ott ácsorogtam a villanypózna alatt.
A jegyzőkönyvvel bíbelődő rendőr írt és mosolygott. Ismét felvillant előtte az a mulatságos póz, ahogyan a férfi anyaszült meztelenül mindegyre el akarta érni szájával a gipszfarkas emlőjét. A kicsi Romulus (vagy Remus) a szobor tövében feküdt, apró, hurkás karját magasba emelve, mintha segítségért integetne. A férfi tökrészeg volt. Nyújtogatta nyakát az emlő irányába, és szaporán csuklott. Közben meg-megcsúszott lába a nedves talapzaton s ilyenkor, hogy egyensúlya helyrelibbenjen, belekapaszkodott az anyafarkas hátsó lábába.
Így találtak rá a munkába igyekvő, hajnali járókelők, aztán értesítették a rendőrséget. A meztelen férfi azonban hallani sem akart arról, hogy lemásszon a szobornak támasztott létrán. Amikor már a fél város ott tolongott a szobor körül, s élvezettel bámulták az igyen cirkuszt, lassan eleredt az eső. A meztelen férfi feljebb húzódott a talapzaton, s úgy fészkelte be magát a farkas hasa alá, mint valami sötét, de oltalmat nyújtó kapumélyedésbe. Az alábukfencezett Romulus (vagy Remus) helye meglehetősen szűk volt, ezért a férfi egészen hozzásimult a talapzaton maradt gipszcsecsemőhöz, s szinte barátian átfogta a vállát. Később, amikor az eső miatt már szétszóródott a szájtátiak gyülekezete, a szobor tövében megjelent egy dülöngélő férfi. Zsebéből rumosüveget kotort elő, s ráköszöntötte a farkas hasa alatt kuporgó emberre. Az kissé félredűtött fejjel nézte a kapatos embert, majd lejött a létrán, és meghúzta a rumos üveget. Ekkor jöttek oda a szolgálati kocsiba húzódott rendőrök, és bekísérték a helyi osztályra.
– Rendháborítás és a közízlés megsértése vádjával kétszázezer lejjel bírságoljuk – mondta jegyzőkönyvéből felpillantva a mosolygó rendőr, s szerette volna most alaposan letolni ezt a rumszagú faunt, de sehogyan sem tudott szigorúbb képet ölteni.
A férfi, aki addig nevetségesen takargatta mindkét tenyerével az ágyékát, most ijedten kapott csípőjéhez, mint aki zsebeit tapogatja:
– A felöltőm! Hol van a drapp felöltőm?! Benne volt a háromezer dollár, amivel Ausztriába akartam menni.
– Hagyja kérem, mással is előfordult már, hogy tökrészegre itta magát, s aztán semmire sem emlékezett. Mi értelme, hogy most mindenféle hazugsággal mentegesse magát – mosolygott még szélesebben a rendőr.
– Feljelentést szeretnék benyújtani a kirablásomról – kezdett kijózanodni a meztelen férfi, s körülnézett, mit teríthetne magára.
– Még csak az lenne igazán mulatságos! – hahotázott most már tele torokból a rendőr. – Olyan részeg, hogy a gipszfarkast is megszopja, aztán idejön nekem reklamálni. Vigye innen, kérem, a sápadt ülepét, amíg úgy bele nem rúgok, hogy visszarepül Remus mellé.
A meztelen férfi felállt. Szája elnyílt, mint aki mondani akar valamit, aztán észrevette, hogy a többi rendőr is pulykavörös a visszafojtott nevetéstől. Magabiztosan, mint akin a világ legelegánsabb öltönye feszül, elmasírozott az ajtóig, egyetlen mozdulattal kilépett rajta, aztán teljes erejéből becsapta. Mögötte kirobbant a pukkadozó nevetés. A rendőrök dülöngélve hahotáztak, s tenyerüket szemérmük elé kapkodva utánozták a becsiccsentett alak mozdulatait.
Kb. negyed óra múlva a jegyzőkönyvvezető rendőr tekintete a térre esett. A szobor előtt ismét emberek gyülekeztek, s egyre többen érkeztek, szinte futólépésben, hogy semmit se mulasszanak el a látványosságból. A meztelen férfi most már lovagló ülésbe helyezkedett a farkas hátán, és konokul nézte a szemmagasságában lévő emeleti parancsnoki szoba ablakát. A rendőrök ismét a szobornak támasztották a létrát, de a férfi most már rájuk se nézett. Furcsán festett a város abban az esős délutáni órában, központi terén a megcsonkított szoborral, rajta a lovagló ülésben feszítő meztelen alakkal, lent pedig mint néma tüntetők az összesereglett városlakók meg a hadonászó rendőrök.
Később, amikor már lemenni készült a nap, a meztelen férfi papírrepülőt készített és lehajította a rendőrök közé. A papíron az állott, hogy addig le nem mászik a szoborról, amíg elő nem kerítik a drapp felöltőjét, benne a HÁROMEZER DOLLÁRRAL. (Az utolsó két szót így írta: nyomtatott nagybetűkkel.)

Forrás: Romániai Magyar Szó, 2000. 13. sz. április 1-2. Színkép