Bethlen Béla bácsi egyszer bejött egy listával. A felsorolás igénytelen nyomású kiadvány volt, avagy egy ragos folyóirat melléklete. Megrendelhető könyvek sorát tartalmazta. A szüleim kiválasztottak néhányat; én – tizenkét évesen – buzgón mutogattam Grätzer József Sicc…-ére; s pár héten belül valahogy hozzá is jutottam az eladdig csak az iskolai könyvtárból ismert kedvencemhez.

Még azon a nyáron, ’67-ben, hanyagul(,) a könyv fedőlapjára helyeztem egy használt szeszes vattát. Az erős, csípős szagú román kékszesz maradandó foltot hagyott a fedőlap francia kártyája alatt; (ha jól emlékszem, egy datolyányi felületen halványabbra oldotta a kártyalap hátterét).

Az elkedvetlenedés szamárfüleivel vallottam be gondatlanságom következményét, majd…

… öt évvel később – tanári felszólításra – ezt a könyvet vittem egy osztálykirándulás tábori könyvtárába esőnapi olvasmányként.

A könyv végül sosem került vissza hozzám; nyári teendőkkel terhelt tanárom figyelme elsiklott a tábori könyvtár visszamagánosítása fölött. Minthogy a Sicc… egykori iskolám könyvtárában egyszerre több példányban állt a diákok rendelkezésére, okom van feltételezni, hogy példányom bekerült az állományba.

Ha a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum könyvtárában GRÄTZER József szerző egyik kötetének fedőlapján észrevennék ezt a halvány foltot, tudatom, hogy én voltam az a felelőtlen olvasó, az eredeti tulaj.

Budapest, 2011. V. 28.