Házimozi: Száll a kakukk fészkére…

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Milos Forman remekművéről készülök írni, leszögezném: nem. De azért nincs levédve annyira ez a remek cím, hogy ne hívhatnám segítségül most, mikor egy merőben más alkotást szeretnék bemutatni, amelynek magyar címe: Kiskakukk (az eredeti cím: Kukúska, rendező: Alekszandr Rogozhkin)
A 2002-ben készült orosz film eléggé észrevétlen maradt, legalább is magam nem hallottam róla addig, amíg Cseke Gábor a figyelmembe nem ajánlotta. És jól tette, nagyon is jól. Különösen azért, mert igen ritka a hangulatoknak az a sajátos, bájos-szomorú, mulatságos-naturális, természetes-spirituális keveréke, ami miatt oly nehéz lenne bármilyen műfaji kategóriába sorolni az alkotást. Ezt egyébként nyilván érzi az ezzel foglalkozó is, hiszen amikor a Wikipédián keresgéltem, a film műfaji megjelölésénél a következőket találtam: „vígjáték-dráma, filmdráma, háborús film”. Nosza, eredjünk a nyomába ennek a sok szálból szőtt szép zűrzavarnak.


A történet a 2. világháború vége felé játszódik egy isten háta mögötti lapp vidéken, ahol azonban Isten háta nem elég nagy, hogy eltakarja az eget a bombázórepülők elől, lakatlan terein pedig ott harcolnak a finnek, a németek, az oroszok. Teljesen azért nem lakatlan, itt éli magányos életét Anni, a fiatal lapp özvegyasszony. ( Anni-Kristina Juuso). Egyébként talán csak a mi civilizált reflexeink nevezik ezt magányosnak, hiszen a természet megbízható társként öleli körbe fáival, szeleivel, állataival, akikhez Anni rendre beszél is. Csodálkozás és érzelmi kilengések nélkül veszi tudomásul a háború ütötte sebeket: férje elvesztését, az elhúzó repülőgépek dübörgését, a közelben heverő holttesteket. Teszi, amit tennie kell: állatot etet, ételt főz, kerítést javít, temet. Minden egyes pórusában és tettében a hatalmas természet örök ritmusa pulzál, amit a háború időnként megakaszthat, de el nem ronthat.

Jelenet a filmből

Még az sem, hogy egyszerre  2 férfi is megjelenik Anninál : a sebesült orosz katona, Kartuzov (Viktor Bychkov) és a németektől elszökött finn orvlövész , Veikko. Igaz, nem egyszerre teszik. Először a sebesült orosz katonára talál rá az asszony, és az őseitől örökölt/tanult gyógymódokkal, odaadóan ápolja. Nem csak a segítségnyújtás ösztöne munkál benne, dolgoznak a hormonok is – férfira vágyik fiatal női teste. A prüdéria ismeretlen ebben a természetes világban- születés, betegség, halál, szex- ezekről mind lehet nyíltan beszélni. Beszélni… hát ez itt a bökkenő. Mert közös nyelv, az nincs- a lassan megerősödő katona oroszul, Anni meg lappul mondja a magáét, és a film készítői nekünk ugyan fordítanak, de nekik persze senki sem. Ettől kezdve válik egészen sajátos hangulatúvá a film- mi ’ mindentértőként” mosolygunk rajtuk, ahogy egymást félreértik, vagy éppen bosszankodunk, hogy ezt teszik.
Ez utóbbit leginkább akkor,  amikor megjelenik a finn katona, Veikko. Küzdelmét, amíg kiszabadítja magát a kövecses talajba ütött láncokból, hosszan mutatja be a film. Büntetésének oka minden bizonnyal a parancsmegtagadás lehetet t-, vagyis az őt sorsára hagyó németeknek nem volt hajlandó engedelmeskedni. A rá váró haláltól találékonysága menti meg, a további kilátástalanságtól pedig az asszony kunyhója. Nem úgy a bonyodalmaktól. Az orosz katona a Veikkón lévő német egyenruha láttán veszett dühbe jön, és az emberi történelem egyik legtragikusabb hibája- a kollektív bűnösség elve viharzik a szavaiban. Veikko finnül próbálja elmagyarázni, amit képtelen: hogy bölcsészhallgató volt, hogy ez nem az, aminek látja, és végül bedobja a szerinte hatásos kulcsszavakat- Tolsztoj, Dosztojevszki- a közös emberi kultúrkincs remélhető varázsigéit. De Kartuzov előtt nem annak a Veikkónak a képe lebeg, aki orosz realistákat olvas a helsinki egyetemi könyvtárban, hanem azé, aki lelőtte az orosz gyerekeket, nőket, anyákat. Bár maga is verseket ír, ha éppen nem háborúzik, neki eszébe sincs Goethére, Schillerre gondolni, csak a barbár fasizmus kiszolgálóját látja a fiatal finn katonában. Pedig ne feledjük: Sztálin és Tolsztoj is orosz volt, mint ahogy Hitler és Mozart osztrák… Nagy dilemmája marad ez az emberi civilizációnak.
A többnyelvűség- Anni finnül, Kartuzov oroszul, Veikko finnül magyaráz-az abszurditás sajátos bájába burkolja a kisiklott párbeszédeket. Itt csak a cselekvés jelentés értékű, és az orosz ezt nem is érti félre: a lapp asszony „ lecseréli” a fiatalabb és szebb Veikkóra. Anni tiszta, szofisztikától mentes, kristályosan őszinte világában nincs ebben semmi- csakis logika, a vonzás követendő logikája. Az orosz mit is tehetne: kint alszik a szénában… bent pedig felszabadult sikongatás, a szexus gátlásokat nem ismerő, ősi örömzenéje…
E sajátos szerelmi háromszög közben az ostoba világ is teszi a dolgát, és röplapok hullanak az égből, a fegyverszünetről tájékoztatva. De az orosz katonának hiába lobogtatja Veikko, Kartuzov lelövi a finn „fasisztát”.. A film egyik legemlékezetesebb jelenete, ahogy Anni „ visszaperli”, visszafordítja Veikkót a halál völgyébe tartó útról. A film hangulati kettőssége itt megszűnik, talán azért, mert nincs abszurd kommunikáció, Anni lelkének legmélyebb energiái húzzák vissza a „ nemismerttartomány”ba tartó finnt , azok beszélnek a szeretet és hit univerzális nyelvén olyan döbbenetes erővel, hogy végül legyőzik a halált.
Aztán, no hát aztán, menni kell. Nem ide tartoznak ezek a férfiak. egyéni békekötésüket a külvilág általánosabb szinten is megismétli- egyelőre… Anni elengedi őket. Nincs sírás, nincs magánytól való félelem, nincs ígérgetés. Amúgy is csak kakukkmadarak voltak, és az ő fészke igazán jó otthona volt nekik.
A film zárójelenetét, megvallom, kitaláltam. Mert annyira magából következett, annyira nem lehetett más vége, csak kedves, napsugaras, minden silány emberi történésen túlmutató. Az Anni mellett ülő tejfehérszőke hajú finn kisfiú és a Tosztoj-inges másik, nos ők a remény, hogy van egy egyetemes nyelve ennek a bábeli zűrzavarban egymást félreértő emberiségnek..
Ennek a nyelvtanát meg kéne tanulnunk Annitól.

Albert Csilla

A film elérhető és megtekinthető az alábbi hivatkozáson:

https://gloria.tv/post/XCfbs997R8Cb1ifqB7JSYUEuq

2020. november 5.

Szóljon hozzá!