Îngerul din cer / Mennyből az angyal

Îngerul din cer – du-te-n grabă
La Budapesta în ger, arsă.
Acolo, unde sub armele
Rusești, nu bat clopotele.
Crăciunul n-are luciu.
Pe brad nu e nuc auriu,
E ger, dârdâit, foamete.
Ca să-nțeleagă, spune-le.
Cu voce tare din noapte:
Înger, e miracol, poate.
Mișcă-ți aripile cu zor,
Zburând, foșnind, că tare te vor.
Nu vorbi lor despre lumea,
Unde arde lumânarea,
De case cu mesele pline,
Unde popa te mângâie,
Hârtii foșnesc cu cadou,
Cântărind judicios scopul.
Pe brazi licăresc steluțe:
Înger, de miracol vorbește.
Spune, că e miracolul lor:
Bradul unui sărac popor
În Noapte de vis va fi scrum –
Mulți își fac cruci acum.
Privesc întregi continente,
Unul deloc, altul pricepe.
Dau din cap mulți, destui.
Se roagă, ba sunt sătui,
Căci pe brad, nu e pralina:
E Cristosul lor, Ungaria.
Mulți capul ș-au aplecat:
Soldatul, care l-a înțepat,
Fariseul, pe bani l-a dat,
Și de trei ori l-a trădat.
L-a vândut, mâncând cu el din blid,
Pe treizeci de arginți,
Și cât l-a hulit, lovit, mustrat:
Din el a băut și a mâncat –
Stând acum, holbează mulți,
Triști să-l roage, sunt muți.
E fără cuvânt, fără culpe,
Parcă-i Cristos de pe cruce.
Cât de ciudat e acest brad,
Adus de înger sau de drac –
Cei ce pe el fac pariu,
Ce săvârșesc nici nu știu,
Bănuie suspicioși
Secretul acestei nopți,
Un crăciun total ireal:
Ungurii s-atârnă pe brad.

Lumea grăind de ciudă,
Popii vorbesc de bravură.
Omul de stat cu necrologul,
Și papa binecuvântându-l.
Dar toate popoarele
Nu înțeleg, ce se petrece.
De ce nu s-a stins, cum au vrut?
De ce nu a dispărut tăcut?
De ce să fi crăpat și cerul,
Că un popor a spus: ,,E destul”.
Nu pricepe asta lumea,
Ce s-a revărsat, ca marea?
Tresărind imperii multe?
Un popor a strigat. Mucles.
Se-ntreabă de întâmplare?
Făcând lege din os și carne?
Se-ntreabă, tot se-ntreabă,
Bâlbâind, vrând să-nțeleagă –
Ei, primind-o prin testare -:
Libertatea, ce preț are?
Înger, du-le vestea din cer,
Din sânge vieți se ivesc.
S-au mai întâlnit destul
– Poetul, măgarul, păstorul –
La culcuș, pe lângă iesle,
Când se nasc Vieți eterne,
Ei păzesc și Minunea,
De pază stând cu suflarea,
Stea arde, dar e mijire,
Spune-le și lor, înger din cer.

(Traducere de Csata Ernő)
*
Mennyből az angyal – menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, – mennyből az angyal

New York, 1956.