BERZSENYIÉK HEGYET MÁSZNAK

— A Pokol-hegy Menedékházában, kétezerhatszáz méternyire a tenger színe fölött. Délután öt óra. Az eső szakad; fönt és alant: fellegek és köd. Öt lépésnyire se látni. A Menedékház verandáján három alak: Berzsenyi báró, stájer vadásznak öltözve, de puska helyett bundával a vállán, és a két bárókisasszony, stájer leány kosztümben, de plaidbe burkolózva. Elza fel-alá jár; Blanka, lábtól derékig és nyaktól övig plaidben, a veranda kiugróján ül s a ködöt nézi. A báró áll, s szótlanul néz maga elé, olyan arczczal, mintha nem értené, hogyan került ide. A vezető és az inasok, a kik a kiránduláshoz szükséges holmit hozták, a Menedékház konyháján melegszenek; az őr gyermekei kiváncsian nézik az inasok czilindereinek fekete selyem rozettáit. Az őr felesége borsó konzerv levest főz a magas uraságok számára. Az őr a kályha mellett pipázik és mintha nevetne magában. —

BLANKA (a ki eddig hallgatag szemlélődött, mély megilletődésében felkiált): — Isteni!… Nincs más szó rá, csak az, hogy: isteni!…
ELZA (bámulatában megáll). — Hát te mit ádázódol itt?
BLANKA — Nem hozzád szóltam.
ELZA — Talán mégis megmondhatnád, hogy: ki vagy mi legyen »isteni«?! . . . Megint velem méltóztatol foglalkozni?
BLANKA — Hagyj már egyszer békében. Erre a látványra mondtam, hogy isteni.
ELZA — Úgy? Az más. Nem gondoltam, hogy te azt látványnak nevezed, ha nem látsz semmit. Én ezt vak szürkeségnek nevezem.
BLANKA — Neked nincs érzéked semmi iránt, a mi nagyszerű. Én még nem vagyok olyan blazirt, én még gyönyörködöm a természetben. Nézd papa, nem gyönyörű, ez? Fölöttünk fellegek, alattunk fellegek; körös- körül, fenn, lenn, sűrű, vastag köd, mindenütt köd!… Mintha az északi
mythológiában volnánk!
ELZA — Jobban szeretnék a szobámban lenni, otthon, vagy akár idelenn, a hotelben.
BLANKA — De, úgy-e papa, te élvezed ezt a látványt?
BERZSENYI — Nem látom a zergét. Hol van a zerge?
BLANKA — A zerge fenn van a csúcson.
BERZSENYI — Nem értem, hogy ha én feljöhettem kétezerhatszáz méternyire, a zerge mért ne jöhetne le, négyszáz méternyire. A zerge könnyebben ugrik, mint én, egy megülepedett öreg ember.
BLANKA — Ha nem volna ilyen köd, már bizonyosan láthatnád a zergét.
Reggel, ha majd kitisztul az idő és feljebb megyünk egy kicsit, ugrándozni fog előttünk akárhány.
BERZSENYI — Gyermekem, ha én délután öt órakor a pápa ő Szentségét óhajtom látni, és a kamarás azt mondja nekem: jöjjek holnap reggel, ez egészen más. De hogy egy ostoba állat várakoztasson engem, ennek nincs értelme. Előre fogom küldeni a vezetőt, és az én legényeimet, hogy hajtsák fel az állatokat és vezessenek elő nekem lövésre néhány pár zergét, kövéret vagy soványat, az nekem mindegy.
BLANKA — De papa, ebben a szakadó esőben! Aztán meg éjszaka lenne, mire felérnének. És a zerge is elbúvik ilyenkor…
ELZA — Nem, papa, a világért se! Egy pillanatig se tudnék aludni, ha magunkra maradnánk ezekkel az ismeretlen emberekkel.
BERZSENYI — Akkor hát mit keresek én idefent a szakadó esőben, ha egyetlen egy zerge sincs készen a lövésre?! Nincs zerge, nincs zerge … de hogy egyetlen egy zerge sincsen, ez már sok!
ELZA — Már azt magam is szeretném tudni, hogy mit keresünk mi idefenn?
BERZSENYI — Azt ajánlottátok nekem, hogy a hegymászástól meg fogok soványodni. Úgy látom, ellenkezőleg, meg fogok őszülni és kopaszodni, míg haza érkezünk, a legcsekélyebb zerge nélkül!…
BLANKA — Ugyan ne zsörtölődjetek! Ki tehet róla, hogy hirtelen rosszra vált az idő? Reggel, mikor elindultunk, egy felleg se volt az égen. Örüljünk, hogy bőrig nem áztunk. Ahogy elkezdett esni, tüstént elértük a Menedékházat; mit akartok még egyebet?
ELZA — Ez egyszer éppen nem vagy követelő.
BERZSENYI — A vezetőnek már reggel figyelmeztetnie kellett volna, hogy az idő rosszra fordulhat; egy szakképzett vezetőnek könyv nélkül kell tudnia az időjárást. De ez az ember az ő tíz forintjáért a pokol fenekébe is elvitt volna bennünket.
ELZA — Bár inkább oda vitt volna, mint ide, onnan talán hamarább haza jutnánk. Gyönyörű Nachtlagerünk lesz, mondhatom.
BLANKA — Hja, ilyen helyütt nem csinálnak külön
alvótermeket a princzesszek számára. Ebbe már belekell nyugodni, barátom. Mert ha, tegyük fel, egy óra múlva eláll az eső, ma már nem fordulhatunk vissza. A csúszós úton, pláne sötétben, minden perczben elesnénk.
ELZA — Még örül neki, a kis kedves!
BERZSENYI — Ne veszekedjetek. Egy zergevadászat sok bajjal jár; ebben Blankának igaza van. Ha zergét vadászni nem volna kunszt, a legelőkelőbb egyéniségek nem vadásznának egy ilyen élhetetlen állatra, melynek a húsa se jó. Blanka csak abban hibázta el a dolgot,
hogy nem a Salvator Rainer-jégmezőre mentünk, mert ott, tekintettel a legmagasabb uraságokra, bizonyosan éjjel-nappal gondoskodva van zergékről.
BLANKA — Ott ugyan megjártuk volna. Még most is mennénk az esőben, vagy előre, vagy vissza, mert a jégmező ezer méterrel magasabban van, mint ez a Menedékház. És ott nincs még egy kunyhó se.
ELZA — Kiderül, hogy anyailag gondoskodtál rólunk. Azt tetszett ugyan mondanod, hogy három órakor már a csúcson leszünk…
BLANKA — Nem tehetek róla, hogy a papa lassabban jött, mint képzeltem.
ELZA — Hagytuk volna hátra a papát, mi?
BERZSENYI — Úgy beszéltek rólam, mint egy öreg bőröndről. Tőlem mehettetek volna előre; ebben az esetben bizonyosan jutalmazóbban vadásztam volna.
BLANKA (Elzához). — Egyébként nem tudom, hogy mit kötekedel velem. Ki hítt téged?
ELZA — Mi közöd hozzá? Ha nem beszéled agyon a papát, hogy nem tudom hány kilót fogsz neki lehozni, engem ugyan invitálhattál volna. De a papát nem lehetett rád bízni; felőled bele eshetett volna a legelső mélységbe.
BLANKA — Szerencsére te itt vagy és így kint vagyunk a vízből.
BERZSENYI — Hagyjatok már föl! Ha a zerge meghallja ezt a lármát, holnap se mer előbújni.
BLANKA — Már az igaz, csak azért, hogy veszekedjünk, nem volt érdemes ide feljönni.
ELZA — Hát ugyan miért volt érdemes? A kilátásért?
BLANKA — Miért jönnek ide mások? Mások is bolondok? Tíz napig itt lenni a völgyben, és fel nem jönni a hegyre, nem tenni meg az egész tájék leggyönyörűbb partie-ját, a miért a touristák messze földről sereglenek ide — igazán nevetséges lett volna. Hisz ha elmondod valakinek, hogy Rómában jártál, de a pápát nem láttad, Parisban voltál, de Versailles-ba nem mentél ki, Nápolyból jössz, de Sorrento-t nem nézted meg: a szemedbe kaczag.
ELZA — Csalódol, ez mind nem olyan nevetséges, mint a te örökös félelmed a nevetségességtől. Hogy az ember egész életén át a mások gusztusa szerint igazodjék, mitmacholja a másnak való mulatságot, bár neki ez nem jelent egyebet, csak kényelmetlenséget, vesződséget és boszuságot, lihegjen egész nap, izzadjon és fázzék egyszerre, keresse a tüdőgyuladást, gyalogoljon annyit, mint ha robotban csinálná, elfárassza magát a gyötrődésig, aztán ne lásson még csak egy sánta kutyát se, csak azért, mert ha véletlenül mindezt el találja mulasztani, akadhat valahol egy szamár, a ki ezt furcsának találja — van-e ennél nevetségesebb dolog a világon?

(Az őr felesége jelenti, hogy a borsó-konzerv-leves elkészült. A magas uraságok bemennek az egyik szobába, a hol az asztalt lilásvörös abrosszal terítették le tiszteletökre. A három elégületlen iszonyú étvággyal ül le, s a báró a harmadik kanál után kijelenti, hogy soha életében nem evett ilyen jó levest. Megeszik továbbá a hazulról hozott s útközben még el nem fogyasztott hideg ételeket is — a mi egy félóra multán feltűnő lelki békét idéz elő. Diner után egy pillanatra kikukkantanak a verandára. Az eső már nem ömlik, csak szitál, de arról, hogy visszaindulhassanak, nem lehet szó. Felleget se látni többé, csak ködöt, vastag ködöt. Beesteledik. A báró a kisasszonyokkal visszamegy a rögtönzött ebédlőbe, s kártyát kér az őr feleségétől. A kártya megjelenik. A rajta látható fekete zsírrétegről és egyéb nemes patináról ítélve, még maga Gringenőr készíthette. Azonkívül mindössze harminczegy levele van, de szerencsére csak a makk nyolczas hiányzik. A báró és kisasszonyai filléres alsóst kezdenek játszani. A bárónak soha életében nem volt ekkora szerencséje; ezer point-nel előzi meg mindegyik partnerét. Ezek persze adósok maradnak. Kilenczkor a báró visszavonul alvószobájába. A kisasszonyok együtt alusznak; nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is, mert mind a ketten annyira félnek, hogy erre a kivételes esetre czélszerűnek látják fegyverszünetet kötni és összebújni, hogy egymást bátoríthassák. Ej.)

A BÁRÓ (mielőtt lefekszik, kipillant az ablakon, hogy meggyőződjék róla, vajjon nem tévedt-e a verandára egy hajléktalan zerge. Nem lát egyebet, csak a vezető pipájának a tüzét. Körülnéz, hogy a puskáját beállították-e a szobájába; a puska csakugyan ott van az egyik sarokban. De azért ruhástul fekszik le és sokáig nem tud elaludni. Végre elpihen, s azt álmodja, hogy Salvator Rainer főherczeg társaságában a gleccser csúcsa felé ugrál, amidőn egyszerre a zergék küldöttsége jelenik meg előttük, hajbókolva. Mire fölébred, hat óra. Kinéz. Már nem esik, de az idő borúsnak látszik; a ködtől még most is keveset látni. Megpillantja a vezetőt, a ki már ismét a verandán pipázik.) — Hé, földi!…
A VEZETŐ (mintha egy kérdésre felelne). — Bizony, exczellencziás úr, jó lesz sietni, ha szárazon akarnak haza jutni.
A BÁRÓ — Hát a csúcs? Mi van a csúcscsal?
A VEZETŐ — A csúcsot most már látni innen, de a csúcson nincsen menedékház, még csak egy várta se. A magas uraságoknak bizonyosan kellemetlen volna, ha a vihar ott érne utól bennünket.
A BÁRÓ — Akkor hát jobb lesz visszafordulni, mi?
A VEZETŐ — Igen, még pedig minél hamarább. Úgy nézem, egy pár óra múlva megint esni fog, és meg lehet, hogy két napig se tisztul ki az idő.
A BÁRÓ — Jól van, jól van. (Magában:) Ez az ember az ő tiz forintjáért azt kivánta volna, hogy ki se mozduljunk hazulról. És jöjjenek elő nekem még a szegény emberekkel!…

(Kopogtat a kisasszonyok ajtaján, s bekiáltja nekik a rossz újságot. Mire a kisasszonyok felkászolódnak, a reggeli is elkészül. Blanka és Elza kávé czíme alatt olyan czikóriát isznak, a melyben van borsó-konzerv is, kakaó is, csak éppen kávé nincsen. A báró óvatosabb volt, s borsó-konzerv-levest reggelizik. Ezalatt a legények becsomagoltak, s a hogy a báró lehörpintette az utolsó kanál levest, már meg is indulnak visszafelé, az egész karaván. Egy órai lefelé bukdácsolás után a báró odaszól leányainak, hogy szép lassan haladjanak előre, mert ő egy kicsit hátramarad. A kisasszonyok megijednek, mert azt képzelik, hogy papájok hirtelen rosszul lett. De a báró oly vidám titokzatossággal integet nekik, hogy megnyugodnak és engedelmeskednek. Alig maradt el a báró, puskadördülés hallatszik.)

BLANKA — A papa zergét lőtt!
E LZA — Majd olyan bolond az a zerge, hogy lejöjjön tisztelegni a papához!
BERZSENYI (megjelenik). — Képzeljétek, nem találtam el!
BLANKA— Zerge volt?
BERZSENYI — Zerge, határozottan zerge. Csak nem is fogok egy kecskére lőni! (Halkabban, hogy a magyar inasok ne hallják:) A zergéből egy szó se igaz. Csak kilőttem a puskámat. Nem fogom magamat kinevettetni, hogy vadászni jöttem és el se sütöttem a fegyvert. Vannak, a kik vadásznak, és nem találnak akkor se, ha tíz zerge ugrál előttük. Én, meglehet, találtam volna, ha a zerge lejebb jön. Szóval vadásztam.

(Mire leérnek a hegy aljába, már gyönyörűen süt a nap.)

ELZA — Hát nem méreg ez?!…
BLANKA — Na, nincs szerencsénk, az igaz.
BERZSENYI — De a borsóleves, az jó volt.

Forrás: Ambrus Zoltán munkái, IV. kötet (Berzsenyi báró és családja), Révai Testvérek Irodalmi Intézet RT kiadása