Megzörren a nád, a nádas
furcsa s felettébb szokatlanul nyájas
dekoráció (tagadja is a ráció)
egy tetszőleges, tetszetős elnöki palotában,
amit a képernyő megmutat futtában,
ám minden nem lehet tökéletes,
és fölényesen kényes,
még az anyanyelv se,
még a jogállam se,
tehát mindenkor minden lehetséges.

Most például a liberál regnál,
a palotában par excellence a nyelvek
helyi rangsorba helyeződnek
a méltányosság kék lobogója alatt,
az egyenlőség, méltányosság,
európaiság és szolidaritás szlogenje alatt.

A nagyra nőtt diplomás kisemberek
szabadon engedik gyűlölet-ösztöneiket,
elfojtják önnön világnyelvüket,
szemben a nagy gondolkodókkal,
mint például Eliade, Cioran és Noica,
kik úgy gondolták, hogy a világnyelv-flotta
evez ki az óceán mély vizeire,
ahonnan belátható a messzeség.

A gázsin osztozkodó Biberach* és Trahanach’**
egymás vállára hajol s paroláz,
a palotában forr a láz:
a kisebbséggel ne komázz!

Az írástudó felzokog a sarokban,
ottfelejtett csecsebecse, értéke fabatka,
elég hosszú ideje sírhat ott,
most felszabadultan fölzokog
benne a század s a sok titok,
a zöldasztalon izzó kárpit is most
vadászok és viharvert őzsuták
csatamezeje, hol az erők a regulák.

Kifogyott a kalamárisból a tenta, zokogja,
per pillanat nincs is jobb dolga
mesterünknek, aki a sarokban
mélyen átérzi az együgyű polgár
helyi dilemmáját, aszondja, nodehát
akkor most ki kivel? Nahát!

Aranykannákkal telt tálcákkal sürög-forog a
teremben a sok szolga,
középen a pátriárka készen mosoly-fotóra,
egyiken paróka,
másikon távcsőre emlékeztető pápaszem,
Fosztojka és Látrányi és Nácicky zsebikéikben
zsebkés és pisztolyka,
az asztalokon hangfogó szkojka,
bolhaszem nagyságú kagylócska,
a teremben okos tanár bácsik
és más szervezeti emberek,
előadó és eladó művészi tálentummal megáldott
istenteremtmények,
egyeseknek kopaszra nyírt fején
lötyög a korona-vágy, kezükben
botnak jó jogar-láz,
mások fejét körbefonja gloria,
a minden háj és a nemzeti köd hálója ,
szemet szemért,
a hatalom nem táncol egy pohár sörért,
bár ki tudja ebben a hard korrupcióban?

Ki itt belép, megfosztja fejét sűrű hajfonatától,
mely egykor büszkén lógott szülőanyja csodálatára,
mint az indiánoknak, mikor még indiánok voltak,
s nem hódoltak be a félelmetes hódítóknak,
vagy épp a hely hatalmas őrének,
fürge szemű Pristandának,
hiába tiszta mocsok a kandeláberek
aranyba öltözött vallató fénye.

* Katona József egyik figurája a Bánk bán-ban
**Szereplő Caragiale: Az elveszett levél c. vígjátékában