A félbemaradt székelyudvarhelyi csillagvizsgáló. Forrás: indirect.ro

Jól emlékszem rá. Mindig egy kopott, fekete aktatáskával érkezett, sötétszürke, feketés zakóban, természetesen fehér inggel és nyakkendővel, sokdioptriás szemüvegét néha feltette, néha levette, hogyha éppen nem voltam a Hargita szerkesztőségében, akkor egy széken üldögélve megvárt, hogy megbeszéljük éppen azt az írását, amelyet az általam szerkesztett, hetente megjelenő, Tudományos Horizont elnevezésű oldalon szeretett volna megjelentetni.
Maga volt a megtestesült szerénység, noha az ötvenes éveiben járó Péter Attila székelyudvarhelyi matematika tanárról már akkor legendák keringtek a városában. Mindez a múlt század hetvenes éveiben történt, de munkakapcsolatunk átnyúlt a nyolcvanas, a kilencvenes, sőt még az ezredforduló utáni évekre is, hiszen hosszú élettel áldotta meg a sors, 2016-ban, kilencvennégy éves korában, immár Székelyudvarhely díszpolgáraként hunyt el.

Mindezt azért idézem fel, mert a héten, az egyik erdélyi magyar napilapban megjelent egy hosszabb írás, miszerint az újonnan megalakult székelyudvarhelyi tanács ismét napirendre tűzte, hogy különböző árkiigazítások és közbeszerzési eljárások nyomán a városi csillagvizsgáló erősen megrongálódott épületét újítsák fel és rendezzék a körülötte levő területet is. Ebben, a létesítmény múltjára is részletesen visszatekintő szövegben egyetlen egyszer sem fordult elő Péter Attila neve, pedig ha immár a negyedik nekirugaszkodásra valóban sikerül rendeltetésének megfelelően helyrehozni a csillagvizsgálót, akkor mindenképpen az ő nevét kellene viselnie.

Jól emlékszem, amikor középiskolája matematikai laboratóriumát létrehozó, a Matematikai Lapokat is szerkesztő tanár először hozakodott elő nekem a csillagvizsgálós elképzeléseivel, és jól tudom azt is, hogy mennyit talpalt azért, hogy szakemberekkel megterveztesse, majd a szükséges anyagiakat is előteremtesse az induláshoz. Ötletét leginkább az a Székelyudvarhely melletti Hodgyán született matematikus-csillagász, Pál Árpád karolta fel, aki akkoriban nem csupán a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem tanára és rektorhelyettese volt, hanem magas állami funkcióba is kinevezték, amit majd az 1989-es romániai változások után az orra alá is dörgöltek.

Talán sorsszerű, hogy közösségi összefogás nyomán a csillagvizsgáló épülete éppen azokra a forradalmi napokra készült el, amikor Románia lakossága nem az egekben, hanem a földön próbálta kitalálni a politikai csillagzatok állását. A nagy felfordulásban azonban az épület magára maradt és úgy járt, mint a székelyföldi kollektív istállók legnagyobb része. Mindent, ami mozgatható volt rajta, széthordtak, jó ideig hajléktalanok töltötték ott az éjszakáikat, miközben a mindig magasra csapó székelyudvarhelyi politikai harcokban egymást követő polgármesterek választási kampányukban újólag megígérték, hogy most már valóban helyrehozzák, hiszen a kezdeti számítások szerint mindehhez nem kellett volna, csupán harmincötezer euró. Azaz manapság mindössze egy szerény tömbházlakás ára – abban a városban, amely három évtized alatt sok-sok új épületével alaposan szétterült és felkapaszkodott a környező domboldalakra.

Nem éppen úgy, mint Martin Luther Kingnek, de Péter Attila tanár úrnak azokban az években volt egy álma: hogy Udvarhelyen legyen egy csillagvizsgáló. Nem akart, mint nagy matematikus elődje, Bolyai János, a semmiből egy új világot teremteni, csupán azt szerette volna, hogy tanítványai és az elkövetkező nemzedékek a tudás és a tudomány útján haladjanak.

Én most, csíki emberként, nagyon szorítok az udvarhelyieknek, hogy épüljön újjá a csillagvizsgáló és legyen belőle az egész város számára egy olyan közösségi tér, amelyben az egyik csillag fénye talán ráesik a Péter Attila arcképére is.

Péter Attila ny. tanár

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény-rovat, 2020. november 6.