Elbe Hajnalka: Maszk mögött

Ha kinyitom a szemem, vége. Forró levegőt fújtatok. Még mindig 38,5, hogy lehet? Egyre csalódottabb vagyok, saját bőrömön érzem, itt van. Éjjelente harcolunk, hajnalban tetőfokán a láz, délutánra jól vagyok. Hogy lehet? Telnek a napok, zavaros az egész. Még jó, hogy a suli hallgat, semmi nem indul online. Domonkos sokszor felhív, ő úgy tűnik, túl van rajta. Én pedig csak utálok mindent és mindenkit, magamat is és emészt a láz. Ha ő jól van és tőle kaptam el, akkor ez nem lehet az, ugye? Jönnek, mennek a hírek, a boltban üresek a polcok, mindenhol Győrffy Pál. Aztán eljön az első nap láz nélkül, Isten keze hűvösen simogatja a homlokom. Megőrzött a csatában, nem tudom ki ellen. Telnek a napok, videójátékozom. Írnak a tanárok, ők se tudják, mi van, lesz valahogy, addig is olvassuk ezt meg ezt. Olvasom. A polcok üresek, Győrffy Pál betölti az otthonom. Sokszor hívom Domonkost. Most felértékelődnek azok a percek is. Most mindig csak az ő arcát szeretném látni, videóchaten szabad. Telnek a napok. Találkozhatunk, a család gyógyultnak nyilvánított. Kirándulás, egy kis bicikli. Az erdő csendje megtelik a homeofficeból érkezőkkel. A fák nekem is integetnek, szia, kedves idegen. Az út csak úgy valamerre vezet, nem a bankba, egyetemre vagy a kedvenc kávézóba. Különös. Telnek a napok. Mindenki videochatelni akar, „ezer éve” beszéltünk. Meg most akkor a tanár úrhoz milyen beadandó is kell? Nincs kedvem egy újabb zoom hívásra benézni, megint matek. Kikapcsolom a kamerát, mute. Telnek a napok. Festek, varrok, írok, rendezgetek. Vasárnap istentisztelet a nappalimban, nem kell kiöltözni. A család együtt reggelizik. Együtt ebédel. Együtt nevet, együtt tévézik, együtt társasozik, együtt tanul, együtt dolgozik, együtt ordít, és együtt vacsorázik. Telnek a napok. De valami megváltozott. És kezdem megszokni. A rendszer megy és én benne élek és vele változom. Kirándulok. Felfedezek. Tanulok. Beszélek. Hallgatok. Örülök. Sírok. Ölelek. Emlékezem. Álmodozom.
Maszkos arccal benyitok egy terembe és több maszk alatt érzem a mosolyt. És még nem hiszem el, de azt mondják: ez az első offline alkalom. Elhangzik a kérdés: milyen volt. Milyen volt? A kezemben mozog a toll, a papír megtelik. Csupa pozitív dolog. Hogy lehet?
Áldott vagyok.


* Fenti szöveg a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar Hallgatói Önkormányzatának novellaíró pályázatára készült.

2020. november 6.

Szóljon hozzá!