Klasszikusok kézfogása: Horváth Imre
FELESELÉS ÖNMAGAMMAL
— Unom már a rövid verseimet!
— Nem lehetne e mondat rövidebb?
1964
TŰZPRÓBA
Az igazság tűzpróbája,
hogyha a színe fehér,
a fonákja sem fekete.
1964
PÁRHUZAMOK
Ha időm tartó-íve kettépattan,
én rátok zuhanok.
Végtelenbe ti visztek, bonthatatlan,
szilárd párhuzamok.
1964
FONÁK TÜKÖR
Minden hamu a tűzre emlékeztet,
és minden tűz a fát fölfaló lángra,
és minden lángnak hevében ott reszket
a lombos fák napfényes koronája.
1964
MÜTYÜRKE
Hamis fényét igazik is imádják.
Villogása engem mégsem hevít.
Gyűlölöm az ékszerek hazugságát,—
akár a hazugság ékszereit.
1964
HÍRNÖKÖK
Jobb hírnökei, mint a varjak.
kik volnának a hóviharnak?!
1965
SZENVEDÉLYEK
Fényt szív magába a fa lombja.
A szél homokot hord halomba.
Az ősz felhőket rak az égre.
A fagynak is van szenvedélye,
csokorba gyűjti mind csillámlóbb
ablakomba a jégvirágot.
1965
Forrás: Horváth Imre: Versek, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1965
VÁRAD
Itt élt Janus Pannonius
s a hétkirályok rendje,
hol a poézis ősi juss,
rászáll a mindenekre.
*
Mohos képű a Macskadomb,
szél fúj a szakállas dombról,
e szépítetlen szőrkorong
macskásan fúj s dorombol.
*
A Körös déli fényei
télen is kihevítnek:
Jól titulálta Jékely
„váradi Tiberisnek”.
*
A fűzfa ciprusként zizeg,
köveink ódon kincsek,
s ha síkosak már a vizek,
itt sirályok keringnek.
*
Vonz vized, tornyod, várad,
árkádod, kulcsod, zárad,
rangos reneszánsz árnyad,
arcod védi e vázlat –
divina dolce Várad!
Forrás: MEK
Pusztai Péter rajza