Erdélyi Lajos fotója

Gondolkozz el ezen a cipős — bakancsos? csizmás ? — lábnyomodon. Benne van a történelmed. Nézd: ugye ember lábnyoma ez a talp és sarok, fölismerhetően és félreismerhetetlenül emberé — pedig hová lett a sárból-homokból-hóból öt rövid ujjad nyoma, hová talpad elkeskenyülő íve a sarkodtól a lábuj­jak mögötti, kemény párnáig, hová lett tehát eleven tested jellegzetes lenyomata ? Nem is talpad ez már; gépies nyom. Hiszen felöltöztetett lábad, cipőgyári talpad, kaptafára ké­szült nyomod járt itt, nem te magad! Mi mindennek kellett történnie, amíg a tekintet egyetlen, természetes mozdulatával fölismered, hogy még­is ez, hogy már ez, hogy csakis ez a te igazi lábnyomod, a te természe­tes lábnyomod: ez a gyári, ez a gu­miból, műanyagból, keményre cser­zett bőrökből készült ipari forma— lábfejed sematikus ábrázolása…Mi mindennek kellett mögéd pereg­nie, míg fázó, tüskébe futó , sziklákon sebesülő, hóban, őstörténelemben elfagyó lábad nyoma ez lett! Amíg eltűntek a nyomodban fújtató vadál­latok! Amíg először burkoltad lá­bad állati bőrökbe! Míg eljutottál a bocskorig! Fakéregből, szarvas bő­réből, faragott fából, tán pálma leveléből is védelmet építettél kígyók és kövek, hó meg sivatagi homok el­len! S most, íme: egy lábnyomba egész történelmed, civilizációd tör­ténelme. A kutatás modern vadásza a lábnyomodra néz — és beszámol di­vatról, cipőgyárról, kibetűzi, koptat­tad-e már sokat a lábbelid, talpaltat­tad, foltoztattad-e már: szegény vagy-e, gazdag vagy-e…Vajon milyen volt a talpad, amikor négy lábon jártál? Talpvolt-e mind a négy — avagy tenyér inkább? Majom tenyér, mind a négy? S most talán talppá keményedett tenyereid bújtatod valójában a cipészmunkába… S vajon talpad vonalaiból éppúgy lehetne jósolni? Hány útját tapostad te a törté­nelemnek? Hadi útját, piramistépítő útját… Milyenek voltak a hegyi és pusztai utakon lábnyomaid Mohács vagy Dózsa után? Tudtad, hova vezetnek lábnyomaid? Milyen volt Kolumbusz Kristóf ama első tengerészének lábnyoma — amikor leugrott a hajóról az újnak vélt szá­razföldre? S Petőfi utolsó lábnyoma amott, a kukoricásban? Sok millió újság szenvtelen pa­pírján jelent meg csudálatos nyomod a Holdon. Milyen különös, hogy nem a mindent teremtő, mindenható, ügyes kezed nyoma jelent meg jelképként — dehogy különös, természetes, hogy a talpad nyoma jelent meg ott, hiszen illő, hogy lábunk, melyet százezer évekkel ezelőtt vetettünk meg a földön, lábad, mely minden terhünket hordozza, mely gyalogúton hozott át a történelmen, most, amikor űrhajókkal száguldunk odafent, megkapja — mint járműveink közül az elsőszülött — jogait jelképeinkben. S a holdbéli lábnyomból épp úgy lehet jósolni, mint ebből itt, mely a sárban taposott. Ha valamilyen csudálatos, sosem volt gép hatalmas lencséje előhívhatná egyszerre valamennyiünk és valamennyi ősünk minden mai és hajdani lábnyomát, egybeolvadó fekete meg fényes pontokként takarnák a földet lábnyomaink, s a világatlasz-méretű fölvételen minden egyes fölidézett emberi lábnyom, ha kanyargó ösvényeken is, ha olykor a menekülés, a visszavonulás, a meghátrálás kerülő útjain is, ha a vér és a halál útján is — végső soron, mint mágneses sark körül a vasreszelék, egy irányban rendeződnék: csak előre és fölfelé az időben, a Holdig, a Napig, az igaz emberségig. A legegyszerűbb lábnyomban is ott vagyon a szüntelenül menetelő idő.

Forrás: Új Élet, 1970/1. sz.