Varga Domokos: 5. Sz*r a versben

Lehet valaki művelt, olvasott, befogadásra kész mindenfelé nyitott, de hogy beavatott lesz-e, az a lélek titka.
És aki az lesz? Az tudja-e, hogy nem ő tehet róla?
Az elhivatott írók, költők önistenítését, zsenipózait a féltehetségek, sőt a dilettánsok is nemegyszer átveszik. Holott még az Ady vagy Szabó Dezső-féle óriásokban sem mindig könnyű elviselni önérzetük túltengéseit (hát még ha óriásszámba sem veszi őket valaki). Az efféle zsenigőg visszahatás is lehet persze a tagadók gyalázkodására, a fitymálók undorítiszére. Ezért mondta Ady is Muszáj-Herkulesnek magát. Hisz az el nem ismertség kínjait nemcsak a nyughatatlan íróönjelöltek szenvedik meg, hanem a valóban elhivatottak legtöbbike is, némelyikük mindhalálig. József Attilát roppant kevesen tartották nagy költőnek, amíg élt. Még 1933-ban is körülröhögték, mert le merte írni az Ódában: „Az örök anyag boldogan halad / benned a belek alagútjain”. Bokájáig sem érő költőcskék csapkodták a térdüket örömükben: – Ez a marha! Ez még a szart is a versébe írja!


Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)

2020. november 14.

Szóljon hozzá!