Sok író, költő a valódi életét is többé-kevésbé színészként éli meg: szüleitől örökölt nevét átigazítja, sőt másra cseréli, jelmezszerű hosszú hajat, bajuszt, szakállt növeszt, kedveli a jellegzetes ruhadarabokat, a romantikus, bohém, korhely, nőcsábász vagy egyéb allűröket, tulajdon művei patetikus előadásának mámorát, és így tovább.
Vannak, akik szerény tehetségüket is effélékkel igyekeznek megtoldani, magukat akár botrányok árán is elhíresíteni. De az igazi nagyok közül sem mindegyik vet meg némi teatralitást. Ez már természet dolga, s Byronban éppúgy megvolt, mint Victor Hugóban, vagy Tolsztojban és Jókaiban, Petőfiben és Adyban… ha nyomasztotta is őket olykor a magukra vett, s lassan levethetetlenül rajtuk ragadó szerep. Nyilván ezért is írta Ady egyik kevéssé ismert, holott gyönyörű versében, a Kis, falusi házban: „Fehér falak, szőke gerendák, / Csöndes, bús, falusi házunk, / Úgy-e, ha mi titokban vagyunk, / nem komédiázunk? // Gyónó, csöndes nagy sugdosásban / Sírjuk ki mély titkainkat / S ha benézünk az éjszakába, / Felénk árnyak ingnak. // S mennyi mindent tudunk mi gyónni / Álmatlan éjórák sorján. / Csitt, jajgatva fut le a hóvíz / A bádog-csatornán.”
Vagy ez is csak egy másik szerep Adynál? A nem komédiázó poétáé?
Vagy tán egyetlen író, költő sincsen, aki ne játszana valamilyen szerepet minden művében?
Maradandó életművet azonban csak az hagyhat közülük hátra, aki – miközben egész életét végigkomédiázza – hiánytalan hitelt szerez magának. Aki úgy tud „szépet hazudni”, mint a kék égbolt és a kék messzeség, mint a hullócsillag és a kelő nap, mint a szivárvány és a délibáb.Mert ami szép, az igaz is, az igaz pedig – ez már közhely – több, mint a való.

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)