Szerettem volna, ó, mennyire vágytam erre,
hogy mélyen belém láss, mélyebben, mint
amennyit kimeríthetnek belőlem
a rozsdás szavak, mint alföldi gémeskút
a gulyát, úgy vártalak… más kutak
vályúiból ittál, és én szép lassan
belekapaszkodtam a fűbe, fába, horizontok
hajlatába, aszaló nyarakon
a délibábba, végül kő-párnák
angyallétrát támasztó keménységébe
a rám boruló alkony bíborívei alatt…
Kő-nehéz lettem, önmagam kolonca,
ostora, gémje, és vödre is egyben,
apadó víz fölött nyikorgó
magány a pusztában…

2020. 02. 12.

1. Albert-Lorincz Marton:
   2020. november 17. 16:36

   Nagyon szep. Gratula.

2. Hadnagy József:
   2020. november 18. 11:59

   Köszönöm!