rapszódia négy részben, epilógussal

1.

akkor a harci kedv felindul
s előretolva téged is
megbújik a hátak mögött
mert rendes is
széltoló volt már minden őse
kabátban érkezett az ősz
a lombokat összegereblyélte
csontra öltöztek a fák megint
hátulról csak előre fuss
menedéknek ott volt a lajbi
papucsban nem jutsz messzire
a sok purdé kiáltott utána
kevés a festék
alatta kipirulva elpirulni

2.

mikor az ősz is elpirul
csontra vetkőzött fák között
pár lusta bokor marad még
ingben, glóriás gatyában
ahogy ablakomon kinézek
csendélet ez, a ködpárnákon
nedvesen ül huszonnégy óra
naptalanul telt el a hét
lilát, pirosat álmodik anyóka
kínjában, hogy elment az idő
s vállára vette a fulladozó tájat
udvarodban csak négy macska
még a szomszéd sem szól utánad
szerencsére az utat fedik
egy hét se kell, kész lesz a beton
mire kinyújtanak az ágyon
jó úton jön, aki elsirasson

3.

nem sirat, aki itt reked
csonkítottad magad
de minek
szippantottál a halálból
édeskés íze lett a szádtól
húsba vágtál beszédeiddel
vacogtak lelkeik tőled
mérged pórusaikba fújtad
s kifordult gyomraik bolyha
felköhögött a nép
kiköpött undorodva
hogy simán bevette szavad
szépelgő lelked most
csontra simulhat

4.

akkor a sima felszín alatt
a hullámréteg alól
– ne sok szóval cifrázd
csak a lényeget mondd –
felbukkan a meder
kagylószínű héja
kérge a földalatti
tengernek, mint béna
kifejlődhetetlen
beteljesült átok
iszaphordalékos
okádék mivolta
ami ellep – ellep
anélkül, hogy végleg
megszűnnél alatta
tűztenger árbocán
csontodra bomolva

Epilógus

ó, de nem ilyen nyílegyenes
az út a pokolba
cifráznád most a széleit
tömnéd mással a gyomrát gyorsan
hiába, tudod ezt te is
ami lefolyt a Dunába’
onnan ki nem hozza élve
ember, sem angyal, tündér, se démon
a páriák világában örök homály van
örök téboly

de né! ni-ni! ott fent az égen
mi hasadozik, mi fénylik olyan ékesen?
talán a hajnal duplázódik s indul újra
vagy a nap kettőződik s kel fel megint?
mi az a fényesség a messzeségben?

egy arc, egy arc, egy arc az, látom!
leírhatatlan – neked is látnod kell!
ő az, aki végig ugyanazt mondta
hogy eljön, el!
lásd meg te is szemeiddel!

hányan várták, mennyien várják
még mindig, most is
a világ ezen vagy másik oldalán
nem mese, nem bizony ez
életük adták érte milliók
kiket nem ismersz

halkan is mondom, suttogva
kiáltom minden igemódban
hozom–viszem a küldött hírt
nézz az égre, amíg fent van
nézz a földre, amíg alattad
rendeltetésük szerint, példának
eltaposott füvek születnek újra
nyújtóznak felé, nőnek hálásan
az Úrnak
újraélednél
ha csontra is meztelenedtél

2020 november, 15 –17

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ