…Tehetségekben soha sincsen hiány. Minden kor megtermi a maga tehetségmagvait, csak nem mindegyik tud gazdálkodni velük: megőrizni, felnevelni a kicsírázó „újulatot”, a zsenge poétapalántákat. Mindig sokkal több palánta pusztul el, vagy marad fejletlen, senyvedt, csökött, mint amennyi fel tud nőni, s ki tudja bontani rejtett képességeit. Így van ez még a termékeny történelmi korokban, a művészetek fejlődésének jobban kedvező társadalmakban is, s hát még a nagy aszályok és apályok idején. (…)
Ma már középfokú tanintézetek közhelye: nemcsak a költő írja a verset, a vers is írja a költőt. Ahogy a novella, a regény, a dráma is írja a maga szerzőjét. Móriczot – az igazi Móriczot – is úgy kezdte írni a Hét krajcár, mint alig néhány évvel előbb az addig csak klapanciákra képes Adyt az Új versek. 1908-ban Móricznak már csak csatlakoznia kellett a bolyhoz, amelynek magvát a nem sokkal hamarabb egymásra lelt holnaposok adták. De Holnap sem lett volna és Nyugat sem, ha az egymásra találók nem lelnek egyúttal önmagukra is. Ha Ady, Babits, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka, majd Kaffka Margit, Kosztolányi, Karinthy és a többiek madárraja nem úgy verődik össze egy-két év alatt, hogy tagjaik eközben önmaguk fölébe emelkednek, ki csak néhány szárnycsapásnyival, ki pedig merészen szállva, már-már a mennybolt magasába. Akárhogy is: a csodát együtt bűvölték-bájolták, lesték és éltették és élték át, egy olyan történelmi atmoszférában, amelyben Bartók és Kodály is szárnyra kelt, de Rilke, Musil, Franz Kafka, Schönberg, Sztravinszkij és a huszadik század más nagy mesterei is.

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)