Kölcsönadott sorok: Ady Endre

Mesaj liric, de adio / Elbocsátó, szép üzenet

Rupe-se vraja de sute de ori:
Te las din nou, ultima oară,
Dacă credeai, că tot te țin
Și mai trebuie un adio.
De sute de ori lovit, ți-o zvârl
Mantia uitării, ornată.
Îmbrac-o, că va fi și mai frig,
Îmbrac-o, că mi-e milă de noi,
De ocara luptei inegale,
De batjocura ta, nu știu de ce,
Numai de tine mi-e milă.

De când și-n taină a fost așa:
Des putându-ți orna soarta
Din grație deșartă, din mândru har
Creat și trimis, elocvent Léda-psalm.
N-am primit nicicând, deci n-am luat:
Ți-am predat frumos, doar crezul fals
De săruturi pocnite cu alta
Și iubiri, trăite cu alta:
Mulțumesc multele îmbrățișări,
Mulțumesc pe fostă-Léda, firește,
Cât-ar putea un bărbat mulțumi,
Când, peste un sărut blazat, va trece.
Și de când nu te-am mai căutat
În trecutul sec, în prezentul confuz
Și-n drumul tău de doamnă sclavă
Demult ți-am pregătit un bocet.
Demult nu caut altceva, decât
Să-ți rămână ceva din mine,
Din amăgirile mele lirice
Și-ndeamnă-te singură, cu amor,
C-ai fost și tu, nu numai cel ce
N-a izbutit totul să-și aroge,
Punând din decor pe o femeie.

De pe pieptul meu mândru, lacom,
Am vrut să-ți văd decăderea,
Nu furia amantei lăsate,
Care stă mânioasă, la pândă.
Nu-i puțin, propria înjosire,
Că porți urmele mele de Cresus
Și credeai c-aparții mie,
Acest declin nu poate fi văzut,
Căci, așa te-am îmbrățișat,
Ca să fii și tu fericită,
Mi-ai fost o mică bagatelă,
Care prin mine a fost împlinită.

Freamăți, ca frunza ofilită
Căzând din cărți de rugăciuni,
Sau alergând, porți până-n zdrențe
Nimbul primit, acest jug trist, tiran,
Ce după damă demnă se roagă,
Cu ruga proprie de îmfumurat?
Rog Destinul, să spună la al tău,
Cu Stea-destin să nu se îmbine
Și ce te înghite, apă sau zgură:
Prin mine ești, eu te-am văzut,
Demult nu ești, că nu te văd demult.

(Traducere de Csata Ernő)


Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utolszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sújtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépíteni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépéért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen álhitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes múltban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rád fogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszúját,
Ki áll dühödten bosszú-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek múlását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

2020. november 19.

4 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Gyilkosan jól lehet mondani a fordítást. Ez igazi ismérve egy remekműnek.

  2. Csata Ernő:

    Köszönöm Katalin. Mostanig közel ötszáz verset fordítottam le: magyarról románra, románról magyarra, franciáról magyarra és magyarról franciára, de ez a fordítás volt a legnehezebb. Már a címmel is napokig vacilláltam, mert eredetileg a Misivă lirică, de adio címet adtam, amelyben a misivă ma, gunyoros levelet jelent, amire a vers egyébként, rászolgálna, de aztán mégis a Mesaj liric, de adio maradt, mert ezt az üzenetet Ady, jól láthatóan, irodalmi alkotásnak, versnek, szánta: 11 és 12 soros versszakok váltják egymást, amelyekben a sorok szótagszáma is 10 és 11 között váltakozik, sok benne a trocheus és a daktilus (ereszkedő) versláb, rímképlete is van, de az nem szigorú. Tehát egy jól szerkesztett vers, nemcsak egy egyszerű üzenet.
    Ennél a fordításnál volt a legszembetűnőbb, hogy a magyar nyelv mennyire tömör és mennyire árnyaltak a kifejezések, a román nyelv összes szinonimaszótárát felhasználtam a fordításhoz.

  3. Nászta Katalin:

    … amihez csak gratulálni tudok. :)

  4. Csata Ernő:

    Még egyszer köszönöm, néha rám fér.

Szóljon hozzá!