Igazságtalan a sors, mindig is az volt. Nem egyformán méri ki az emberfiaknak az örömöket és a kínokat. S a tollforgatókhoz sem igazságosabb. Még az istenadta talentum sem számít neki sokat, a kezdeti sikerek és sikertelenségek osztogatásában meg kiváltképpen nem. Holott még aranyat érő tehetségeket is tönkretehet, épp az indulás idején, a sorozatos elutasítás, a megalázó visszhangtalanság.
Olyasféle állapot ez, mint a viszonzatlan szerelemben vergődőké, akik egész lényükkel áhítják a beteljesülést, de félreérthetetlen szavak, gesztusok, hűvös tekintetek jelzik mindig újra: nem kellenek. Azok az elfogadásra, megjelenésre, lelkes olvasókra váró versek, novellák és egyéb írások ugyanis, amelyek megjárják a különféle szerkesztőségeket – legyenek bár csapnivalók –, könyörgések, jeladások is: szeretnék valaki lenni, valaki, akit szeretnek – segítsetek!

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)