Legnagyobb meglepetésedre
egyszer belédvillan,
hogy a mozdulatlanság ragályos.
Egy reggel észreveszed,
hogy az ablakon túli gerlétől
elkapta a torkod,
torkodtól a függöny selyme,
attól pedig a rádió keresőgombja,
az esőre álló fellegek,
majd ujjaid, melyek a csésze fülét
markolták volna éppen,
s aztán az orgonabokor
szobád falára vetülő árnya,
melyről észrevétlen
átragad a pupilládra.

Gondolom, ezen a szinten,
már fel sem tűnne, mikor kihagy,
majd megáll benned végleg a percmutató.