…Kell-e hiú majomnak lennie annak, aki tisztes tollforgatóként visszhangra vágyik? Aki elbúsul, sőt nekikeseredik, ha elmarad a várt siker, elismerés, díjazás, miegyéb?
Vagy mégis mind hiú majmok volnánk, akik erre a mesterségre adtuk a fejünket? Nem az a bajunk, hogy önmagunk titkos imádatában mindig többet-jobbat várunk, mint amit megkaphatunk?
Vannak persze, akik – méltán vagy nem méltán – csakugyan nagyon keveset kapnak, és vannak, akik – méltán vagy nem méltán – igen sokat. De hogy az utóbbiak ne volnának sértődöttek? Nemrég olvastam Temesi Feri dohogását arról az íróbarátjáról, aki ha szellent egyet, rajongói azt is mindjárt aranyba foglalják, s elgondoltam: az az íróbarát sem lehet igazán boldog. Őt ugyanis nemcsak Feri szókimondása sértheti, hanem az őköréje gyűltek lelkes lihegése is. Jobb szeretné, ha valódi, vájt fülű kritikusok menesztenék a mennybe, s nem ezek dörgölőznének hozzá és hozsannáznának neki, akiket ő miért is rühellne kevésbé, mint Ady hajdanán a maga „duk-duk”-jait?

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)