Egy-egy céda hét után
lerúgod visszanyelt reakcióidat,
mint kényelmetlet körömcipőket
és bekuckózol egy puha pléd alá –
nézed, amint Samantha
mérget vásárol a plázából,
és éjjel átlopózik a szomszéd udvarára,
hogy eltegye láb alól
annak túl éber kutyáját,
de mielőtt feldobná talpát az állat,
csatornát váltasz,
mert per pillanat,
nem hiányoznak azok,
kik szeretnek végigcaplatni
sáros bakancsaikkal
a lélek tisztaszobáin.

Inkább tovább navigálsz,
igyekszel elvegyülni egy távoli sivatag
csontsovány asszonyai-gyermekei közt,
nézed mint egyensúlyozzák fejükön
kilómétereken át a vizes tömlőket
s ha valaki ekkor észreveszi,
hogy szipogsz, mert könnyeidet nyeled,
azt hiszi, azokat a távoli,
alultáplált embereket sajnálod.