Az immár tízéves sajtószabadság a könyvkiadásnak nemcsak az ideológiai korlátait takarította el, hanem a szakmai szűrőit is jórészt eltüntette. Aki elő tudja teremteni – a maga zsebéből vagy másokéból – a nyomdai költségeket, az meg is jelenhet. Az irodalmi érték szikrája sem kell hozzá. Csak pénz, semmi más. (…)
A legócskább dilettáns is epedve várja, hogy olvassák és dicsérjék, hogy felfedezzék istenadta tehetségét (ami, sajnos, nincs neki). Hogy ne azt kelljen rányomatnia könyvére: „A szerző kiadása”, s ha ő fizet is ki érte minden fillért a megjelentetésére, vállalkozó valamelyik kis kiadónak, úgy érezhesse: nem csekély áldozat árán, de csak sikerült belül kerülnie az irodalom sáncain. (…)
És akik valóban belül vannak a sáncokon? Azokat nem gyötri-e meg, hogy az ide-oda nézelődők tétova seregéből csak időnként válik ki valaki, aki a roppant gazdag kínálatból épp az ő könyvüket keresi?
S ha még csak fájdalmuk fakadna ebből! Istennek a szentje kellene, hogy legyen az az író, aki el tudná fojtani magában az irigységet, a féltékenységet, a keserűséget – hogy ne mondjam, a gyűlöletet – a nálánál sikeresebb pályatársak iránt. Aki ne keresné a meggyőző érveket, hogy X vagy Y ezt miért nem érdemelte meg.

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)