Mapucse indiánok versei – fordítások; Versek és novellák a mapucse népről

A Napút-füzetek Káva-téka sorozatának 114. darabja Chilében élő mapucse-indiánok kultúrájába enged némi betekintést – róluk írt szövegek, illetve sajátos irodalmukból készült fordítások révén. A fordító, s egyben a könyv szerzője A mapucse indiánok nyelve és irodalma című bevezetőjében ismerteti a mapucse műveltség sajátosságait. A mapucse nép ugyanis a 19. század végéig teljes elszigeteltségben élhetett, öntörvényű autonómiában.
„Már régen porba hullottak a megalitikus amerikai kultúrák, aztékok, inkák, de a mapucse népet nem tudták megtörni sem V. Károly, sem II. Fülöp katonái – olvashatjuk az előszóban. – Az araukánok a világtörténelem talán leghosszabb háborúját vívták három évszázadon keresztül. Pedro de Valdivia, Chile első főkormányzója ugyanolyan tehetetlen volt a lázadó indiánokkal szemben, mint az utolsó spanyol hadúr, Luis Munoz Guzman. Hiába érkeztek dominikánus, jezsuita és kapucinus hittérítők, az Ige békés terjesztői sem tudták rávenni a mapucsékat a fegyverletételre.
A közel félmillió araukán a mapudungun nyelvet beszéli. Írásuk soha nem volt, de a kollektív emlékezet megőrizte a nép történelmét, régi hagyományait. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a mapucséknál mindig nagy tiszteletnek örvendtek a fennkölten és igazul beszélők. S hogy az évszázadok során egyetlen részlet se merüljön homályba, a legtehetségesebb fiataloknak sok-sok éven át tanították a bölcsek, amit kell tudni a múltról, így adta át egyik generáció a másiknak a legféltettebben őrzött tudást.
A mapudungun „irodalom” tehát egyidős magával a néppel, terjedni azonban csak a 20. század elejétől tudott spanyol átírás révén.”

A vékony könyv friss merítés egy kevéssé ismert indián kultúrából, és elkötelezett hitvallás ugyanakkor e kultúra – s általában a kultúrák – megóvása mellett. A mapucse irodalom alkotásai a sajátos indián mítoszban gyökereznek, számos imát is irodalomként tartanak nyilván.

Mapucse nagyima

„Atyánk, ma térdre hullunk el?tted. Esedezve kérünk, bocsáss meg nekünk, hogy el ne pusztuljanak a fiaink.
Esőért fohászkodunk hozzád, hogy teremjen a földünk, hogy jószágunk legyen.
Parancsolj az esőnek, te aranyfejű nagy férfiú, meg te, nagy hatalmú asszony.
Könyörgünk hozzátok, nagy hatalmú öreg istenek.
Segítsetek minden dolgainkban. Gyámolítsatok, hogy semmi baj ne érjen bennünket.
A magasba nézünk, kétszer is térdre borulunk.
Aranykés, parancsold, hogy betegség ne sújtsa fiainkat.
Az égben lakozol. Minden a Te műved. Temiattad állunk itt mindahányan.”

(Reinaldo Lomboy chilei író gyűjtése a Bío-Bío folyó környékéről, Fohász Nguillatun idején, 1946)

Stanczik-Starecz Ervinnek a kötet címéül szolgáló verse már mai hangulatokat idéz:

Indiánkocsma

A mapucsék alig szólnak, föld-csendesek.
A piacon is némán árulnak csilit, tejet, pumafejet.
Al Troncal nevű helyet mindenki kerüli – az ő helyük.
Csak naiv bolond magyar téved be ebül.
Argentin fiú söpri a forgácsos padlót félkegyelműn.
Jó a szíve, elém áll, nehogy beljebb lépjek már.
Ketten várnak a pult előtt, én jöttment harmadik.
Csicsa lesz! – erős almabor, felét az isteneknek öntik.
Kemény bogárszemek rajtam: hogyan szólalok meg!
Wecha chu, ugyanazt kérem. – Nevetnek vadul.
Körbevesznek. Honnan szabadult ide?
A vulkánokon túlról. Kis országból.
Mi, mapucsék itthon vagyunk!
Az arcukon a lemondás ezernyi varas gondja
És csendes, szilaj erő, égbe támaszkodó tekintet.

Leülök végre. Engedik. A piacon, odakint, senki.
Spanyol nem győzte le őket soha, se idegen betegség,
Sem éhség, hideg, földükre szorított magány.

Söprik a piacot, iszom a Csicsát,
S a szemétdomb tetejére dobnak egy fehér szőrű kutyát.

(1993. dec., temucói piac, Lautaro utca)

A kötet az alábbi hivatkozáson elérhető.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ