Ez itt az a hely, amit Sütő András, de főleg Székely János nagyon szeretett. Sütő villája kicsit fennebb van, Sikaszóban, Székely boronaháza fél óra járásra. Na, én akkor most engedelmükkel vizelek egyet, mondja e félig irodalmi és egészen természetes természetben alkalmi ismerősünk, aki a közeli nagyközségben lakik és itt van a nyári szállása. A kaszásházat szinte csak szénacsináláskor nyitják ki, télen soha, ilyenkor, tavasszal is csak ritkán. Úgyhogy ritka nap ez a mai. Épp csak kilép az ajtón, máris hallani a szapora sistergést. Már be is jött, visszaült az asztalhoz, majd látható elégedettséggel bejelentette, hogy minden rendben. Ilyenkor szokott előjönni kedvenc hivatkozásom, ami szerint a székely s általánosabban az erdélyi agrártársadalom még nem múlta felül teljesen önmagát, középkoriasságában legalábbis. Rendben van, együnk és igyunk tovább, de csak a következő kilépésig. Valami erős polgári hurráoptimizmus kell azt hinni, hogy falvaink – úgymond – a rendszerváltozást követő években újultak meg. Ha mégis, akkor legalább két hullámban, s az első mindenképpen a múlt század hatvanas éveiben zúgott el, amit tán csak nálunk mondtak városiasodásnak, mert Hollandiában vagy Angliában a falvak anélkül is korszerűsödtek, hogy városnak kellett volna mondani ezt a településtípust. Elég az hozzá, hogy a szoba-konyhás faházakat a két-, sőt háromszoba-konyhás, fürdőszobás téglaházak váltották, ez akkoriban történt, amikor az addig natúrgazdálkodásra berendezkedett falu „navétázni” kezdett. A valamit valamiért elve alapján igaz, hogy hajnali fél öt-ötkor keltek, hogy hétkor az eszterga mellett álljanak a Tehnóban, a Matricában, de a faluban kezdett annyi pénz lenni, mint amennyi addig soha. Szóval megépültek a fürdőszobák, akkoriban volt egy sajtóvita, egyesek szerint álvita (mert úgymond elvonta a köz figyelmét az igazán nagy problémákról, de kérdem én, ki mert akkoriban az igazán nagy problémákra figyelni és főleg közügyet csinálni egyikből vagy másikból), ez volt a vaskapu kontra székely kapu, a címkéje szerint. Szó ami szó, a nagy városiasodásban a lavór vízzel együtt a gyereket is kiloccsantották, aminek a hagyományok látták kárát. A fürdőszoba olyan volt, mint egy ékszeres doboz, minden csillogott-villogott, oda csak a nagyon rangos vendéget lehetett beengedni, mert a háziak változatlanul a telek végében s a szomszéd közelében levő deszkabudit használták. Mert mi így szoktuk meg, mondta mintegy mentegetőzve a házigazda. Ez a szöveg nem irodalmi, ó, nyájas olvasóm. Az volt Boccacciónál csaknem hétszáz évvel ezelőtt, amikor szerző vette a fáradságot s csupa olyan dologról írt, amit röviden és találóan az emberi test élettanának mondhatunk, és ami nálunk sokáig természetesen alantasabb volt, hogysem irodalomként megjelenjen. Mi, ha kell, a fennvalóval is perbe szállunk, tessék olvasni így is Nyirőt! Ha nem is a tökéletesség, de mindenképp a kőkemény és szálfaegyenes ember mítosza ez az irodalom, a héroszoké, a félisteneké, Szabó Dezső szerint legalábbis. Azért csak tessék kezet mosni, ha a vécén voltál, ilyen egyszerűen és humortalanul vágja hidegre e magasztos pózt a közegészségügy főnöke, aki szerint, ha statisztikája megbízható, a lakosság fele nem követi el ama poncius-pilátusi gesztust, amikor pedig mégis kellene… S élnek egyik-másik székely patak- vagy folyóvölgyben, tán épp a Neander-völgyben, kik soha nem mostak fogat, mindamellett szép kort értek meg! Mindez persze nem margarétás házaink szokása, azokat az idegenforgalomra számítva rendezték be, az idegenek pedig magától értetődően nem mi vagyunk. Mi itthon vagyunk, és ezt is meg lehet szokni valahogyan a huszonegyedik században.

1. candipharm:
   2022. december 17. 01:03

   canadian diet pills http://candipharm.com/