mint kinek fogy az ideje
de túl sok lenne, amit meg kellene
helyettem úgyis megteszi valaki
s akkor minek
persze nem írja meg úgy ahogy én

meg kellene szólalnom színházügyben

tegnap is
évtizedes előadásokat néztem
láttam, hogy alakult a mai romlás ki
kezdetben minden csodásnak ígérkezett
sosem látjuk a kezdet végét ugye
csak hinni remélünk
de az pofára esés

miért is a színházat szeretjük magunk helyett
mért nem inkább egymást akár a színházban
ha úgyis ürömre válik bennünk az ígéret

nézd, nézd! kiált a ma a jövőnek
s a múltba irányítja tekinteted
s látni a gonoszt amint árad
az örökké satnya véget

de persze neked most
aki pont kinéztél s felláttál az égre
ahol épp sütött
és szelíd szellőmotorosok hajtottak
finom hullámokat homlokodra
még minden fogyasztható rózsaszín
a rothadás odébb

így megy ez
a hosszú élet átkozott ajándéka láttatja veled

de, de
látod ott fent azt a picinyke hasadást?
még hajnalnak lehet nevezni

s mert adnunk kell a formaságra még
ezt a versáradást így illik befejeznem

2020-11-22

1. Csata Ernő:
   2020. november 22. 10:33

   Kedves Katalin, jó helyzetelemző vers, nemcsak színházügyben ilyen szomorú a helyzet, de a kultúra minden területén szinte,

   „…látni a gonoszt, amint árad
   az örökké satnya véget”,

   de, senki nem segít nekünk, hogy világosan lássunk, sőt, inkább:

   „sosem látjuk a kezdet végét ugye
   csak hinni remélünk
   de az pofára esés”

   Pofára esés, de nagyon,

   „de, de
   látod ott fent azt a picinyke hasadást?
   még hajnalnak lehet nevezni”

   Sajnos, amit látni engednek, azt egyáltalán, már hajnalnak sem lehet nevezni,

   „…s mert adnunk kell a formaságra még
   ezt a versáradást így illik befejeznem”

   de, kimondottan csak azért, mert így píszí, s adnunk illik a formaságra még, vajon meddig?

2. Nászta Katalin:
   2020. november 22. 11:12

   Kedves Csata Ernő, valóban nagyon feketén látó versem ez – de hozzá kell gondolni az eddig írt optimistákat is. Mindenesetre a verselemző utolsó kérdőjele biztató, mert a reménykedést jelzi. Igaz, a reménykedés tárgya – a (fel)lázadás – sosem vezetett maradandó eredményre. De amíg a hajnalt hajnalnak lehet nevezni – eddig még így hívják – van remény.
   Abbahagyom, mert én magyarázom meg a versem, még a végén… magamnak is. 🙂

3. Csata Ernő:
   2020. november 22. 15:01

   Kedves Katalin, semmi rosszalló nincs a rövid elemzésemben, sőt, azt hangsúlyoztam ki, hogy mennyire valósághű, és a mindennapoktól nem elrugaszkodott, mint általában sok posztmodernek nevezett alkotás. Tiszta képek, nincs mellébeszélés.

4. Nászta Katalin:
   2020. november 22. 20:54

   Köszönöm.🙂