kimondatlanságod szívemen hordtam
mióta lépdeltem a porban

mezítlábam nyoma a sárban:
ékírásjegy agyag-táblában

szülőföld felett a nyári égbolt
mint nagy meleg gyerektenyér volt

kincsre titokra ráborítva:
„maradj örökre háborítlan”

maradj örökre ismeretlen
példád követve azzá lettem

ráolvasással gyógyítottan
száz bajból-búból feljavultam

már vissza sem megyek tehozzád
az évek veszendő híred hozzák

a folyó: csillapult az árja
mély gübéit a füzek árnya

nem rejti: „sekély lett a mélység
és nem mély többé a sekélység”

az anyanyelv: partra vetett hal
tátog még azután elhal

az erdő visszavár susogva
Tövisek közt a szílfák lombja

mogyoróbokrok Telek-részen
nyár végén termést adni készek…
*
De már nem megyek: örökségem
őszi felhők a vándor égen.

Egyedülségem mint a tenger
Zúg-zeng itt benn és nem ereszt el.

---

Forrás: Székelyföld, 2020/ 9. sz.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ