Tenyereden a tenger,
ráncaid áramlatok,
a mellékutcák mind féltestvérek.
A roncsolt és csonkolt kerítés,
érzéki bálterem tépett bejárata,
mutatós hercegkisasszonyok
kezében tarka legyezők.
Napnyugta után a város kertmozi,
kosztümös szerelmek, tragédiák
ingyen végignézhető, búskomor műsorok
impulzusai. Aki már alig lát, a járda szélén
oktalan étrendet tanulmányoz,
zsebében papírzacskó,
holdtölte, hideg búcsúcsók.
Csahol a kutyám, felém lohol
aztán felröppen, s látom, az égi udvaron,
egy másik röptű rendszerben vijjog.
A kutyám madár, nekem már nincs
fészkem, fészerem, úti célom,
nekem már mindenki apám és anyám,
a közelben úthenger vánszorog, papírlap a föld,
tenyereden a szárnyaszegett tenger,
akár egy éhes mocsár
álmatlan szeme.

A szerző grafikája