Camus óta a 20. század divatszavává, – fogalmává lépett elő az abszurd. Lassacskán mintha mindenki rájött volna, milyen képtelen világban élünk, s mennyi képtelenség tölt el minket magunkat is. A modern irodalom úgyszólván ebből él. Még azt is a feje tetejére fordítja, ami látszólag két lábbal áll a földön. Nemcsak érzékeli és mutatja, még vizionálja is az abszurdot.
Camus is vizionált persze, például mikor egy valóságos városra, az algériai Oranra szabadította rá képzeletben a pestisjárványt, valamikor századunk derekán. De az ő víziói a valóságos abszurditások pontos leírását, szavakba foglalását szolgálták: az emberiséget fenyegető újabbkori veszedelmek megbízható diagnózisát. (…)
Már Camus apja is értelmetlenül veszett oda a Marne-nál az első világháború legvéresebb összecsapásában. Tizenegy hónapos csecsemőként hagyta árván a fiát, aki akkor még semmit sem érthetett persze ebből a halálból. Míg gyűjteni nem kezdte aztán – idősebb testvéreivel együtt – az apátlanság napi tapasztalatait.
Egy kicsit az anyátlanságét is. Mert anyja védelmét, oltalmát alig érezhette. Ebben a családban mindenki – az özvegy is, a három árva is – az erőszakos, komisz nagyanyának volt alávetve. Camus anyja tűrt és hallgatott. Akkor is hallgatott, mikor a saját gyerekei tagadták meg kínjukban. Anyósának kedvenc szórakozása volt ugyanis, hogy mások füle hallatára kérdezgette a gyerekeket, kit szeretnek a legjobban, s azok természetesen nem mondhatták, hogy a mamát, csak azt, hogy a nagymamát. Ennek az anyatagadásnak a szégyene Albert Camus-t éppúgy elkísérte aztán egész életében, mint annak a nem kevésbé fájó emléke, hogy anyja nem szólt egy szót sem.
Némán tűrte a megaláztatást.
Az ilyen élmények is hozzájárulhattak, hogy Camus-ből később, már íróként, szinte kényszeres igazmondó lett. Alkatilag volt képtelen bármiféle mellébeszélésre. „Ne mondják nekünk a halálraítéltről – írta például –, hogy »lerója adósságát a társadalomnak«. Mondjuk azt, hogy «lefejezik».Kicsiségnek tűnik. Mégis van közte különbség.”

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)