B. Tomos Hajnal munkáiból
Isten éltesse születésnapján hűséges munkatársunkat!
Bolondbecsület
Évente háromszor-négyszer szokott elutazni otthonról. Néha – főleg a tavaszi vakációban – egy heti fürdőre ment, az ünnepeket pedig legtöbbször a nénivel (nagyanyja kilencvenéves húgával) töltötte. Csodálta az idős matrónát. Tavaly szilveszterkor is hajnalig nézte a tévéműsort, s végigette a hétfogásos ünnepi vacsorát. Reggel aztán megivott egy dupla feketét, s – ahogy huncutkásan mondani szokta – eltette magát másnapra. Csakhogy odakint már másnap volt, s a néni átdurmolta az év első napját, este pedig rózsás arcszínnel, békés mosollyal ébredt.
Mindig felüdítette a nénivel töltött pár nap s csak akkor kezdett nyugtalankodni, amikor a ragyásképű hentesnére gondolt, akire távollétében rá szokta bízni az állatait. Kenetteljes beszédű, alattomos perszóna volt a hentesné, s mindig azzal indította mondókáját: „Idefigyeljen, drága Magdácska!”. Egyébként a két macska és a három tyúk ideiglenes gondozásából mindig nagy felhajtást szokott rendezni. Még a harmadik utcában is tudták, hogy a „drága Magdácska” mikor és hová utazott el, hányszor hívta fel a hentesnét, és melyik vonattal érkezik. Legtöbbször már jó félórával a reggeli üzletnyitás előtt ott ücsörgött szatyrával a bejáratnál, s fennhangon újságolta az ismerősüknek: „Elfogyott a parizer s a Magdácska azt telefonálta, hogy változtassak a menün. Most például paradicsomos halkonzervet és debreceni kolbászt fogok vásárolni a macskáknak”.
Aztán a nyári kéthetes távollét után Magdának feltűnt, hogy ugyancsak megürültek a spájz polcai. A négy csomag csemegepaprikából csak kettőt talált, de kilószámra hiányzott a cukor-, rizs- és liszttartalékból is, evőeszközök, teáscsészék tűntek el, fehérneműs fiókjait feldúlva találta. Magda azonban megjátszotta a nagyvonalút, hadd higgye a ragyás képű, hogy semmit sem vett észre, hiszen egy nagy házban se szeri, se száma a mindenféle tasaknak, doboznak, egy igazi úrnő pedig nem pepecsel azzal, hogy számlálgassa az efféle apróságokat. De ahogy teltek a napok, egyre csak azon töprengett, hogyan szabaduljon meg a szarkatermészetű vénasszonytól.
A téli ünnepek után „köszönöm szépen”-nel honorálta a hentesné szolgálatait, s az immár szokásossá vált kilónyi kávé meg a karácsonyi ajándék is elmaradt. Jól saccolt. Öt nap múlva a „hűséges” szomszédasszony bejelentette, hogy „egészségi okokból” nem vállalhatja tovább az állatok gondozását.
Az elegáns kipakolás után Magda sokáig nem tudott elutazni sem a nénihez, sem máshová. A három tyúkot levágta, de még mindig a nyakán voltak a macskák. Egyszer aztán, úgy július közepén, beállított hozzá Kancsura Pál, a szomszéd agglegény, aki betegnyugdíjazása óta mindenféle állattal vetette körül magát. Egyebek mellett egész nyájra való kecske furikázott össze-vissza a háza körül, s ha valaki elhaladt a rogyadozó kerítés mellett, megcsapta orrát a förtelmes bűz. Egyébként Kancsurán is lehetett érezni azt a fanyar bűzt, de eléggé ritkán, mert ha egyszer tehette, messze elkerülte az embereket. Mégsem mondhatni, hogy mogorva volt, sőt, kerek, világoskék szemével úgy tudott bámulni, mint egy gyermek, ha nagyon csodálkozik valamin, s hamarjában nem jön hang a torkára. Akkor is úgy nézett, amikor belépett Magda udvarára, s az asszony alig tudott kerülgető kérdéseivel kifacsarni belőle néhány félmondatot:
– Ha el akar menni, én ügyelek… Szeretem őket… Menjen el nyugodtan…
A két macska máris ott dörgölődzött a lábánál, s ő apró, furcsa hangokat hallatott, mintha társalogna velük. Aztán köszönés nélkül sarkon fordult.
Az asszony igen furcsállotta a váratlan látogatást, s leginkább azt, hogy a szomszédból senki nem tudta, miért nyugdíjazták a látszólag makkegészséges, negyven körüli férfit. Aztán meghalt a néni, s Magdának sürgősen el kellett utaznia a temetésre. Fogalma sem volt, kit kérhetne meg, hogy vigyázzon a házra, amíg visszatér. Aztán eszébe jutott Kancsura ajánlata. Áttelefonált s töviről-hegyire elmagyarázta, mit hol talál meg, mi a teendője, s hol hagyja a kulcsköteget. Az agglegény csak annyit mondott, jó, aztán letette a kagylót.
Indulás előtt Magda jeleket hagyott a lakásban: az iratos doboz tetejére fehér cérnaszálat tett, a pálinkás üveg tartalmát milliliternyi pontossággal megmérte, és a két szekrényajtót résnyire nyitva hagyta. Amikor két nap múlva hazaérkezett, mindent hajszálra úgy talált, ahogyan hagyta. Csak a levegőben úszott Kancsura fanyar bűze, de azt pár óra alatt kiszellőztette. Márkás konyakot és drága férfikölnit csomagolt ki utazótáskájából, hogy azt Kancsura úr fogadja el tőle. Erre aztán az agglegény úgy meglódult a kapu felé vezető sétányon, hogy a nőnek ideje sem maradt becsomagolni az üvegeket, máris csattant a kapu.
Következő nyáron már nyugodtabban indult el a tengerpartra, aztán megajándékozta magát egy olaszországi körúttal. Valahányszor hazagondolt, elébe villant Kancsura gyermekien csodálkozó szeme, s ettől aggodalma szétfoszlott.
Minden ízében megfiatalodva érkezett haza. Látta, hogy az agglegény épp a házban tartózkodik, mert a kapu résnyire nyitva volt, s a kulcs belülről a zárban. Hangtalanul lépett a konyhaablak alá. Előbb nem látta a szomszédot, aztán észrevette, hogy valami mocorog az asztal alatt. Kancsura négykézláb masírozott jobbra-balra, mint kutya az ól előtt, s ha valamelyik macska a közelébe merészkedett, feléje kaffantott. Csont is volt előtte, s időnként mintha csak megszokásból, szájába vette, végigmarcangolta, aztán ismét a padlóra pottyantotta. Azzal szórakozott, hogy amikor a két macska félve hozzáfogott az evéshez, mögéjük került, s dühödt ugatással szétriasztotta őket. Aztán a tálkából kivett szájával egy szelet parizert, behurcolkodott ismét az asztal alá, s ott jóízűen elfogyasztotta a „zsákmányt”.
Magda megrökönyödve nézte a jelenetet. Míg reszkető kézzel előkotorta a külön bejáratú ebédlő kulcsát, egyre csak azt ismételte magában: „őrültre bíztam a házamat. Színtiszta őrültre…” Végre tárcsázott a mentőkért. Jó néhányszor újra kellett hívnia a számot, mert sokáig foglalt volt a vonal. Aztán: „Halló! Egy őrült van a lakásomban… Színtiszta őrült… Pedig nagyon becsületes… Lehet, azért zsongott be, mert ő megmaradt becsületesnek… Vagy talán fordítva: azért becsületes, mert elment a szép esze… Már kezdettől gyanús volt nekem… Hogy lehet valaki ennyire becsületes? Itt és most…”
Téli árnyak
B. Tomos Hajnal fotója
A föld
Naponta kiteszi eléd
a friss kenyeret,
juhsajtot és teafüvet,
szőlővel, rózsával üdít,
lábad alá füvek selymét,
fejed fölé
sűrű hárs árnyát teríti –
aztán egyszer mindent visszakér.
Te, született tékozló
széttárod üres tenyered:
csak kivénhedt testedet adhatod
Forrás: Látlelet. Versek. Etnous Könyvkiadó, Brassó, 2015
Születésnapomra
(komplementer vers József Attila Születésnapomra c. költeményére)
Hatvanhárom vagyok immár,
fáradt, maratoni futár,
ne már !
be kár!
Innen nézve lazán vissza,
minden olyan kesze-kusza,
se lenn,
se fenn.
Régen hittem szép beszédnek,
rámszitáló csancsal kéknek,
bárgyú
kátyú.
De minden tünde álomról
szerre kiderült: számító
csaló,
faló.
Tanultam utam köveit,
emberbőrbe bújt szörnyeit
lebbel,
sebbel,
s mikor bűnöm gyolcsát mostam
szívemet is bemocskoltam,
biza
bizarr.
Ődöngtem néha romokon
s nem ismert rám a rokonom,
az ám,
komám.
Könyvek lapjain okosok,
cérnán táncoló válaszok
jöttek,
mentek.
Így vágtam át a korokon,
mint ködbe ásott sorokon
mászva,
fázva.
Most húsom, csontom málladoz,
hasonlítok az árnyamhoz:
öreg
töreg.
Emlék leszek, lekopok,
mint a régi szép napok
közöny-
közön.
Pieta
Innen már nem látni a felfele-utat,
ki vitte a keresztet
s ki a töviskoszorúkat –
miféle igazak
nevében osztattak szét
a számolatlan halak
s majd lett nappali sötét.
Innen már nem látni
ki a megdicsőitett,
mert az idő az,
mi fára feszíttetett,
s ha még van folytatás,
az nélküle lesz
testfosztott utazás.
Pusztai Péter rajza
2020. december 2. 03:58
Köszönöm szépen a jókívánságot, a remek összeállítást……és hogy van nekem a Káfé, ahova minden nap benézhetek egy kis szellemi „töltekezésre”.
2020. december 2. 06:36
Isten éltessen, kedves Hajni! Életem része lettél és ezért nagyon hálás vagyok.
2020. december 2. 07:37
Isten éltessen Hajnalka! Jó egészséget és alkotókedvet kívánok! Örülök, hogy megismerhettelek.
2020. december 2. 07:58
Hasonló jókat és mindenekelőtt kikezdhetetlen egészséget kívánok én is neked, Hajnalka.
2020. december 2. 08:00
Isten éltessen drága Hajnal!
2020. december 2. 09:50
Köszönöm szépen mindjájatoknak, hogy a mai napon rám gondoltatok. Jó tudni, hogy valahol a nagyvilágban vannak még igaz jó barátok és lélekben mellettem érezhetem őket. Nektek is viszont kívánok minden lehető szépet és jót.
2020. december 2. 16:06
Fáradt? Nem úgy tûnik…