A magyar szórend különösen érzékeny. Mondataink általában ereszkedő hangsúlyúak, lejtésűek, az előre dobott szavak már csak ezért is kiemelődnek. Elmentem az iskolába. Az iskolába mentem el. Itt teljesen világos minden. De a pesti kék buszokon például ott olvasható az utasok millióit évtizedek óta figyelmeztető tábla: „Kérjük, hogy ne álljon az ajtó elé, mert a vezetőt akadályozza a kilátásban.”
A hangsúly valójában azon volna: akadályozza a vezetőt, ezért ne álljon oda. Élőszóban még a vitatható szórend mellett sem nehéz egy kissé nagyobb nyomatékot tennünk a vezetőt helyett az őt követő igére, s már nincs semmi hiba. Írva viszont, sajnos, rossz ez a mondat, s nem kevésbé rossz az a töméntelen társa sem, amelynek szórendi bizonytalanságában tán az efféle tömegközlekedési tömegnyelvrontásnakis része van. (…)
…Holt betűkkel leírt mondatainkat jó, ha már mi magunk életre keltjük, s nemcsak a szemünkkel kóstolgatjuk végig, hanem a fülünkkel is. Mert az írott szónak is az az igazi próbája, hogyan hangzik. S aki nem vigyáz, könnyen falsot foghat.

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)