Vladimir Udrescu: Tea-idő

Csak annyi
(numai atât)

elidegenedett a vadgesztenyefák lombkoronája
bennük rakott fészket a diadal
miként egy meg nem nevezett élet-elixir
kísértete
karcsú törékeny kezeid alatt
megszületik ez a félénk
szidalom

vajon kicsoda hív téged
amikor a szalakóták az ég vizében fürödnek

az éjszaka légiója is elvonul
az erdő vadállatainak seregébe vegyülten
csupán annyit hittél
hogy a vég sápadtságának tükörében
még megpillanthatod saját alakod

valamikor
az utazó a látható és láthatatlan dolgok
haciendájából tért
haza
a kaptató láza vénáiba belenyilallt
miként egy ferencesrendi sugárnyaláb

mára már csupán
néhány elefáncsont-hangya
halad át a mágneses tengeröblön
napkelettől napnyugatig
mint ahogyan a szellem éjszakázik egyszer-egyszer
egy hellászi palimpszesztus-lapon

*

coroanele castanilor s-au înstråinat
în ele şi-a fåcut gloria culcuş
precum nåluca unui elixir
nenumit
filigranul mâinilor tale
izvodeşte aceastå dojanå
temåtoare

oare cine te cheamå
când dumbråvencele se scaldå-n cer

trece şi legiunea nopţii
printre fiarele pådurii în turmå
ai crezut doar atât
cå-ţi poţi privi chipul
în paloarea sfârşitului

pe vremuri
cålåtorul se întorcea
din hacienda celor våzute
şi nevåzute
febra urcuşului îi sågeta venele
cu un fascicul de raze franciscane

azi doar
câteva furnici de ivoriu
traverseazå golful magnetic
de la est la vest
precum spiritul înnopteazå uneori
într-un elin palimpsest


Tea-idő
(ora de ceai)

kiúttalan ősz-nap
a plebs moraja közepett
beugrott hozzám tea-időben
egynéhány attikai barát

a művészet immár eljutott a csúcsra
jegyezte meg egyikünk amint azt figyelte hogy
a krematórium kéményein hogyan huny ki
a napsugár

mi a polisz többi tagjai
az esztétikai hiábavalóság zászlajával a szívünkben
hallgattunk
éppen a világegyetem elhamvasztásáról
szóltak a hírek

de egyszer-egyszer
kávéskanalunkkal
a csészékben amelyekre akhájok
lándzsákat harci szekereket pajzsokat és isteneket
pingáltak
felkavartuk az eszme-morzsát

még az ujjainkra is rétegekben
rakódott
valami titokzatos máz
mialatt egyre csak leanderekről
tüntetésekről
bálványok alkonyáról
balos nézetekről
folyt a beszéd

és akkor hirtelen
sötétedni kezdett
a csészék öblét gyorsan kitöltötte
valami heurisztikai homály

ámulva néztük valamennyien
a tengeröblön túli fenyőerdő lelkét
ott akkor
a küzdőtéren feltűnt
egy táncoló felfújt gumibaba

a művészet hasonmása
hebegte falfehéren
az egyik megarai tanítvány

*

era o toamnå fårå ieşire
la murmurul plebei
câţiva prieteni din Attica
sosiserå la ora de ceai

arta şi-a atins apogeul
a zis unul privind cum lumina
se sfârşea pe hornurile
crematoriului

noi ceilalţi din polis
cu steagul nimicniciei estetice-n inimi
am tåcut
tocmai se dådea o ştire
despre incinerarea universului

doar din când în când
tulburam cu linguriţele
fårâme de idei
în ceştile pictate de ahei
cu suliţi care de luptå scuturi
şi zei

pânå şi pe degete se aşeza
straturi-straturi
un aer sofistic
tot vorbind despre leandri
şi manifeste
despre amurgul idolilor
şi stângism

şi deodatå
a-nceput så se-ntunece
în ceşti a coborât cu iuţealå
o ceaţå euristicå

priveam toţi cu mirare
în duhul pådurii de pini
de peste golf
atunci
pe palestrå s-a ivit
dånţuind
o påpuşå gonflabilå

este sosia artei
a-ngåimat alb la faţå
un alumn din Megara


A déli menüettnek nincs arculata
(fără chip e menuetul de-amiază)

a mítosz
a dédelgetés napja és a dicsőség napja
között folyva kanyarog
az evangélista szemében
a hontalanná tett ivadék virrasztásából
ma Krisztus zsoltára kihajt

a köd mint nyitott seb
a halászhálóban hűvös keresztút
az utópikus sugár-nyalábok
delfin-játékot képzelnek
a serdülőkori költemény
szárai közé

de az életkorok ködében a vadorzó
hallgat
mert hipnotikus rügy a tavon
magáról hírt hallat

miközben az eladó lány melleivel tűzvészt idéz elő
a világegyetemben
a levegőbeli mértani átfogó nyaka
mint hettita feleségé
egy eszme-lényen megtörik
e verssel egyetemben

*

şi mitul se scurge
şerpuind
printre zile de råsfåţ şi slavå
pe ochiul de evanghelist
din veghea seminţiilor desţårate
råsare acum psalmul lui Christ

negura ca o ranå deschiså
un calvar råcoros în plasa cu peşti
fascicule de raze utopice
închipuie un joc de delfini
printre tijele poemului
adolescentin

dar braconierii din ceaţa vârstelor
tac
fiindcå apar şi muguri
hipnotici pe lac

pe când cu sânii nubila incendiazå
universul
iar gâtul ipotenuzei de aer
ca o soţie hititå
se frânge în fiinţa unei idei
odatå cu versul


eső-leányok
(fiicele ploii)

éjfél körül érkezik meg
halotti lepelben kopogtat
az ajtón

ebben az órában hogy alhatsz kérdi
a pokol lángján
karcsúsított csontvázadból áradó
félelemre szegeződő tekintettel

a múlt árnyai bóbiskolnak
a disztópiák rezervátumában
micsoda szavak ezek ripakodik ránk
a homály fejedelme
itt csupán csak a fantom-szövegek
születése engedélyezett
a fájdalom egyik elrejtett zugában
lakozik a te kora-ifjúságod
amikor is feketébe öltözött lények lopakodnak elő
a történelemből
amely egyetlen folyamatos öldöklés
és hajfürtjeiket mossák
a griffekkel teletűzdelt sétány
végén álló medencében

itt vertem át lándzsával a
vak napot elpalástoló levegőt
teszi még hozzá a homály fejedelme
ma már a világ élete kioltva
mint elsőfű bárányé
amelyet hajnalban leöltek

az eső-lányok ma már
a sivatag kapujába
állított kőszobrok
az ezer éve tartó aszályban

*

apare spre miezul nopţii
la uşå înfåşurat în mantia
morţii

la ceasul acesta dormi te-ntreabå
cu privirea aţintitå
la spaima din oasele-ţi subţiri
de prigorie a infernului

umbrele trecutului picotesc
în rezervaţia de distopii
ce vorbe sunt acestea råbufneşte
monarhul beznei
aici e îngåduitå doar naşterea
textului fantomå
într-un ascunziş al suferinţei
locuieşte juneţea ta timpurie
pe când fåpturi în negru se strecoarå
din istorie
ca de la un masacru
şi-şi spalå pletele
într-un havuz de la capåtul
aleii cu grifoni

aici am stråpuns cu suliţa
våzduhul spre soarele orb
mai spune monarhul întunecimii
stinså e acum viaţa lumii
precum un ied de lapte
înjunghiat în zori

fiicele ploii
din vremea secetei de o mie de ani
sunt stane de piatrå
la våmile deşertului


lépések a légben
(paşi pe aer)

a világosságban még tart a jövés-menés
az őrök a tujafa pikkelyeire
aggatták fegyvereiket

de hirtelen diadalének veri fel a vegetációs levegőt
a törékeny serdülőlány amint elhalad
hosszan nézi az önkívület óceáni
atoll-szigetét
miként a Nílus vidékén a fellah
a folyam vérszínű iszapját
majd szétálló ujjakkal ajkai előtt
trillába kezd

a sötétanyag lelke eltűnik
a víz színéről

ami pedig a katarzist illeti:
egy bizonyos szent zugból
felélénkíti öntöttvas-
birodalmát
maszkká szilárdulnak
törékeny csontjai

az eladólány talpai alatt
énekbe fognak az aszparágusz-levelek
a puffadt rizómák
egy kráterbe katapultálják az időt
az ima-kolóniából életre kelt lények
az illúziók vulkáni tufájával a vállukon
menetelnek

a növekedés törvényére való késztetéssel a szemében
a lélek
a harmat-mezők fölött repül
lótuszvirágból származik
levegő-lénye

miként egy pterodaktylusz
az imaginárius számok pajzsként
a fiatalos kedvű naptárból
kilövellnek
és íme megjönnek
gőzből font hálóikkal
a többiek is

a serdülőlány mellével a levegőbe írja
felfújható költeményét
a betűk páncélzatán át
képbe lopakodik egy csillag-lény

*

se umblå încå în luminå
stråjile şi-au agåţat
armele în solzii de tuia

şi deodatå
un pean stråbate aerul vegetal
trece adolescenta casantå
priveşte îndelung atolii oceanici
ai extazului
ca un felah de pe Nil
mâlul sangvin
şi scoate din degete difuze
un tril

duhul materiei negre dispare
deasupra apelor

la rându-i
dintr-un sacru unghi
catharsisul îşi dezmorţeşte reichul
de tuci
oasele-i fluide se prefac în måşti

sub tålpile nubilei
frunzele de asparagus cântå
vremea-i catapultatå într-un crater
de rizomi turgescenţi
fåpturi dintr-o colonie de rugåciuni
mårşåluiesc cu tuful vulcanic
al iluziei pe umeri

cu râvna legii de creştere-n ochi
sufletu-i zboarå peste olaturi
de rouå
o floare de lotus devine
fiinţa-i de aer

asemeni unui pterodactil
numere imaginare drept pavåzå
ţâşnesc dintr-un calendar
juvenil
şi iatå cå vin cei cu nåvoade
de abur
tocmiţi

pubera-şi scrie în aer cu sânii
poemul ei pneumatic
prin blindajul de litere
se strecoarå o fiinţå astralå


Vladimir Udrescu román költőt (sz. 1940. dec. 8-án, Bukarestben) azon kevesek között tartjuk számon, akik az egyenlő felek közötti romání–magyar párbeszédet szívügyüknek tekintik (L. Ferenczes István: Arghezi/ Ergézi c könyvének román körben történő meg/elismertetése érdekében írt cikkeit). Udrescu a 60-as években végezte a kolozsvári BBTE-n a román nyelv- és irodalom szakot. Oly rendkívüli költői pályát tudhat a magáénak, amely autentikus költői tehetségnek se előtte, se akkor, se utána nem adatott meg! A 70-es években egymás után két debüt-kötetét “kaszálta el” a szekuritate (Dolor, Scot cavaleria), a harmadik kötet közlésétől (Boierii dumneavoastră) az olvasó-szerkesztő tanácsolta el. Belátja, mást nem tehet, mint lemondani a saját néven történő közlés igényéről. Eltanácsolt köteteit 1990 után jelenteti meg, akkor fedezik fel, s lesz kezdő költő immár ötvenévesen. Költészete lényegét a Cristian Livrescu tanulmányából vett passzus foglalja össze: Fülszöveg Udrescu Dolor1 című kötetéhez:
„Az a benyomásunk, hogy valójában autentikus költővel van dolgunk, aki esetében, úgy tűnik, két dolog érdemel figyelmet: az a kedv, ahogyan kidolgozatlan, rusztikus elemeknek a könyv-eredetű elemekhez, a lélek filozófiájához tartozókhoz történő társítása révén alkot metaforát; és az a törekvés, ahogy a költő egymásnak ellentett költészeti rétegeket próbál meg összeegyeztetni egymással, újrakezdve valamiképpen – onnan, ahonnan a textualisták abbahagyták – a líraiság régi, elapadt forrásainak a felkutatását, újrahasznosítását és rehabilitációját. Ám ezen ambiciózus költő lírai diszkurzusában a meglepetést nem is ez jelenti, hanem az a mód, ahogyan a vers írott jellegét aktiválja, hitelessé teszi; ahogyan az elvonatkoztatottságok elszabadulnak, mint a megveszekedett, valóságos élet és mozgás nyers sziluettjei, ideái, belevegyülve a tárgyi valóság tényei közé, vagy pedig a lélek képzeleti tájait népesítve be. Találkozunk itt szürrealista indíttatásokkal, bár úgy tűnik, a költő a textualizmust akarja továbbéltetni, elsősorban retorikai elemeket téve lelkesekké, világos konkrétumok közé integrálva őket, besorolva a világ szertartás-rendjébe. Tulajdonképpen, úgy tűnik, éppen abban rejlik e költemények bizarr szépsége, ahogyan a könyvi vagy jelképesített anyag benépesíti a vallomásos folyamatot. A költő elmagányosodott, zárkózott intimitása így válik feldúlt, véres csatamezővé, ahol különböző felfogások hadseregei esnek egymásnak: változatos trópusok, megélések, jelenések és látomások, arra igyekezve mindenikük, hogy hevességben túltegyen a másikon, megrohanván a magára hagyott, gyámolatlan lényt, akire egy vak évszázad pontos célt nélkülöző üldöztetése támadt, olyan, amelyet csupán a vak agresszió ösztöne éltet: az ősiség terében zajló elkeseredett csatáké.
Előrelátva az utolsó időket, a látomások univerzuma kétféle entitás köré polarizálódik: egyfelől az imába és eksztázisba merülő remete-élet, másfelől a kifeszített, megkövült fekete zászló alatt felsorakozó, ősi primordiális üvöltést hallató harcosok népe. E két világ közé belopózkodik – miként a folyóvíz által sodort pihe – az isteni színes üvegablakok felé törekvő lélek: Vladimir Udrescu költészetének emblematikus költői képe ez, amellyel a költő a világhanyatlás tényét disszimulálja, leplezi el. A költő nevéről még hallani fogunk. Szerző azok közé a költők közé tartozik, akik kialakult távlatokkal bírnak abban a tekintetben is, ami a nyelv szimbolikus lehetőségeit illeti, hogy a költészet megragad(hat)ja a világnak azokat az ösztönös folyamatait, amelyek a mából a holnapba vezetnek.” (Cristian Livrescu, Convorbiri Literare)

Legújabb verseiből a Portal Maiastră 2020/ 3-4 számának közlése alapján válogattunk: (Bartha György fordításai)

2020. december 8.

2 hozzászólás érkezett

  1. Borbáth István Ágoston:

    Boldog születésnapot,örömteli,boldog éveket,jó egészséget,további alkotói munkát kívánunk a KÖLTŐNEK.A fordítónak köszönjük,hogy általa megízlelhettük költészetét,és ” képbe lopakodik egy csillag-lény „Áldott ünnepeket! Szeretettel:Erzsike és Guszti

  2. Bartha György:

    Kedves Erzsike és Guszti!Jókívánságaitokat közvetítem a jubiláló Költőnek. Jó, hogy ők vannak, „mi a polisz többi tagjai/ az esztétikai hiábavalóság zászlajával a szívünkben/hallgat(t)unk…Boldog (eljövendő) ünnepeket, úgyszintén!

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights