József Attila halálának évfordulójára

A legenda szerint József Attila bement a kávéházba, és odatartott Nagy Lajos elé egy teleírt lapot: a Mama utolsó sorát kereste különféle vázlatokkal, és nem találta. Nagy Lajos rábökött a „kékítőt old az ég vizében”-re, és valami olyasmit mondott, hogy „aki azt mondja, hogy nem ez az, azt le kell lőni!”
A szeretet önmagában is elég jókora gubanc, hát még, ha formát kell adni neki. A formát nem mindig egyedül találja meg az ember – Pilinszky is elmeséli, hogy a „leskelő” jelzőt Örleytől kapta. Szóval sok hűvösség, távolodás, mesterség van abban a szeretetben, melyet sokan joggal hangsúlyoznak József Attila anya-verseiben, csak éppen azt felejtik el, hogy mennyire bonyolult minden szempontból.
„Megeszlek!”, mondja az anya szeretetből a gyermekének; egyszer viszont mentünk a Timár/Dubălarilor utcában, a földszinti ablakban egy részeg üvöltött, és amikor ránéztem, azt ordította, „Ne nézz, tátájé, mert megeszlek!” Az „ettelek volna meg!” a magyar irodalom egyik legkétértelműbb sora, szeretetből és gyűlöletből és – ismét – formaérzékből, gyalulásból megírt angyali pokol, ahogy az egész Kései siratóban fájdalom és káromkodás váltakozik vagy inkább ötvöződik.
De hát a Mamában is: „hagyja a dagadt ruhát másra, / engem vigyen föl a padlásra.” Gondolom, senki nem gondolja, hogy ez egy harmonikus anya-gyerek kapcsolat robotképe, még ha az anya azért viszi is a ruhát, mert pénzt kell keresnie, nem azért, mert gonosz. Akarta bár a világ vagy sem, sokan nőttünk fel úgy, hogy nem minket vitt fel a padlásra, ezért akár érthetnénk is a vágyat. Ne próbáljuk úgy érteni, hogy egy tökéletes anyáról van szó: tökéletes anyák nincsenek, a szeretetet Gordionban bogozzák, s a versek sem olyan ártatlan jószágok, amilyennek elképzeljük őket.
József Attila nem valami szépség- és szeretetosztó, mint a különféle tévékben a pénzenergiától vonaglók, aki jól megmutatja, hogyan kell anyánkat szeretni. Ha már, akkor inkább a nagy kérdések és kétségbeesések megfogalmazója arról, hogy tudjuk-e jól szeretni az anyánkat, ő tudott-e jól szeretni bennünket, és egyáltalán mi a módja mindennek? A padlásra ritkán visznek fel, és a vége úgyis az, hogy „te már seholse voltál.” Formát adni mindannak, ami velünk történt – végül is ez minden költészet legfőbb elérhetetlensége.

Forrás: a szerző FB-oldala

1. Csata Ernő:
   2020. december 3. 15:06

   József Attila emberi mivoltáról és lelki mélységéről sokkal többet megtudunk a Szabad ötletek jegyzékéből, mint a verseiből, amit, sokak szerint, nem is lett volna szabad soha napvilágra hozni, egyáltalán kiadni, de szerencsénkre, mégis közkincsé vált. Ebből sok mindent másképpen tudunk meg, még az anyjához fűződő kapcsolatairól is, mint amit eddig tanultunk és tanítanak az iskolában ma is.