Kölcsönsorok: Maria Banuş verseiből
Maria Banuş (1914-1999): költőnő, műfordító, esszéista. Arghezi lapjában (Bilete de papagal) debütál, mindössze 14 évesen. (Opportunizmusát mutatja, hogy 20 év múlva, 1948-ban maga is megszavazza Arghezi kizárását nemcsak az Írószövetségből, de az irodalmi életből). Szerelmes verseket tartalmazó első kötete 1937-ben jelenik meg (Ţara fetelor). Már az 1944-es fordulat előtt kapcsolatba kerül a kommunista mozgalommal, maga is párttag lesz, 1944 után hosszú proletkultos időszaka következik. A világirodalom nagyjai közül fordított Rilke, Goethe, Shakespeare, Puskin, Neruda és mások műveiből.
Az általunk fordított verscsokort (amely a költőnő irodalmi „pálfordulásáról” tanúskodik) az 1970-es évek közepén hozza a România Literară. A Bukaresti séta… öregkori lírájának szép darabja. (Fordító: Bartha György)
*
Yorick
szálljunk fel komplexusok nélkül
a rozzant metaforára
lumineszcensz agy-hullámok ringatják
koponya-hajónk
Yorick
jó bolondom
szitkaink
pergőtüzében áll
az elsinore-i udvar
sürög-forog a nép és röhög
munkától se-lát-se-hall Claudius
még fenéken billent
mért nem hagyjuk abba
mért zavarjuk
szellemességeinkkel nagyszerű terveit
mért álljuk útját a bohóc-tragédiának
pereg a játék
mi nem hagyjuk magunk
rettenetes jóslatainkat kiáltjuk világgá
nyílt és rejtett élű próféciáink
(a függöny mögött Polonius haldokol)
mialatt a virágkoszorú
mialatt a kardok
mialatt a méregpohár
eső
hull a gyermekekre
sárgás-hamuszín eső
mint a döblec
puffadt vízfejük nő
a vízízű szavaktól
kérlelhetetlenül kérődzi őket a sors
unottan fekve egyik oldalán
tavaszutó
hálistennek mondom
a juhar ujjai között remeg a fény
lepra ette falak tövében
idő-leprától pusztítottan haladok
vigyázat emberek
kerreg a kereplő
egy-két alak az utcán
nem fut senki
hosszú ujjakkal simogat a juharfa
fehér bolyha
puha hókötésbe bebugyolál
lábadozó
a betegség és a világ között féluton
zsenge fű-lények orra
érinti meg a térdedet
valaki félrerántja a felhők paplanát
a kitakart égen
„beau fixe”-re állítódik a derű
mint egy Robinson Crusoe könyvborítón
amelyet valami kék örökkévalóságnak
Socec et Co nyomdája nyomtatott
Elvesztettem
elvesztettem az egyik harisnyámat
és siratom
elvesztettem a félkesztyűmet
és siratom
elvesztettem a balszememet
a felső szememet
a középső szememet
és röhögök
röhögök
röhögök
Bukaresti séta, eső után
Lehet, hogy éppen ez az óra és ez a pillanat az,
amikor egyszerre minden sejted elhal,
(hétévenként – ugyebár – ez mindenkinél bekövetkezik)
és az újonnan megszületők még csecsemők, még csak rügyek,
és első, bizonytalan lépéseiket próbálgatják a gesztenyefa fénykörében,
annyira könnyű ez a júniusi délután,
rózsaszín és vasderes foltokból összerakott,
égből és aszfaltból miként a moaré-szövet,
a napsütött és nedvesen-üde lombalagút alatt,
hogy megkérdem: mi volt a fizetség, amivel e kegyelmet kiérdemeltem?
Talán a betű-molyok és gondok közepett elvesztegetett élet?
Talán az elém kivetülő akasztófa árnyéka a földön?
Talán a mosoly örök-keserű árnyalata a szájam szögletén?
Ha egyáltalán valamivel is kifizethető lenne ez az érintetlen növényi rózsaszín,
virágzó gesztenyefák égi áldásával e flamingó-időben.
Forrás: Revista Yorick, 190/ 2013. jún. 11.
Pusztai Péter rajza