…Alig akad prózaíró, beleértve a legkülönbeket is, aki ne versekkel kezdené, mielőtt novellák, regények, esszék írására adná a fejét. Sőt olyan jeles szerzőink, mint Jókai vagy Móra, később is elkövettek egy-egy verset – bár ne tették volna! Németh László pedig még életműve összegzésekor is „megölt költőnek” titulálta magát, noha őt igazán a saját merőben másféle talentuma terelte a regény, a dráma és az esszé felé.
Minden tehetség megmagyarázhatatlan. A tehetségek különbözősége is. Hisz bármilyen kiváló lehet valaki az egyik műfajban, ez még nem predesztinálja arra, hogy a másiknak ugyanilyen mestere legyen. (…) Költőóriás létére Adyból sem lett jeles novellista. Pedig milyen remekül írt prózát is, újságcikkeket, könyvkritikákat, esszéket! (…) Verseihez képest mégis melléktermékek. Nem úgy költőtársa, Kosztolányi regényei, java novellái.
Illyéstől kérdezték meg egyszer: minek tartja magát? Prózaírónak, költőnek, vagy…? A válasz szinte csattant: „Költőnek! Minden más művet odaadnék egyetlen versért! A vers az első, eredendő élményem, és mindig az is maradt. A költészet hegyes vidék, a próza sík vidék. A prózát meg lehet tanulni, akár a betűvetést.”
Feleljünk erre mindjárt egy másik idézettel, Kosztolányiéval:
„– Próza – mondod fitymáló ajkrándítással –, csak próza. Eközben pedig azt érezteted, hogy valaki leszáll a lováról, és gyalog kel útra. Lovagolni nem mindenki tud, de járni a földön mindenki tud. Tévedsz, barátom. Aki prózát ír, talán leszáll a vers táltosáról, de nem a földre száll, hanem egy másik, éppoly szilaj és kiismerhetetlen lóra, mely gyakran a vers úrlovasait is úgy leveti, hogy szörnyethalnak.”

Forrás: Íróiskola mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek). * Magyar Elektronikus Könyvtár

(Folytatjuk)