Kiss Székely Zoltán: Egy lucfenyő méltóságáról
Az ebháti kertünkben állt sután,
két arasznyi sem volt földlabdástól.
Görgényből hoztuk, zordon tél után.
Levele rezzent a sóhajtástól.
Megeredt tétován, nőni kezdett,
lassan túlnőtte kiskölyök magam.
Szél cibálta – nehéz minden kezdet-,
állta. Nagyapám nézte boldogan.
Alája lassan betelepültek –
májvirág, kapotnyak, csattanó eper.
Lombjába süvöltők menekültek.
Indával védte a kerti szeder.
Császárkörte fánk megtűrte végre,
az orgonafa neki énekelt,
a besztercei becézte félve,
s a spanyolmeggy, ki legkorábban kelt
tavasszal, ráontotta hófehér
virágtengerét. Vén eperfánk is
bíztatta: Nagyra nőj! Még a ledér
leánder is dicsérte. Infámis
szavakkal senki sem illette őt.
És túlnőtte kúpos koronája
kerítésünket s a szomszéd fenyőt.
Szimbólum lett, létünk metaforája.
Mígnem egy Karácsony előtt, ötven
éve, derékba vágta egy orzó
fűrész és a decemberi ködben
ellopták télifának. A torzó
megmaradt alsó ágát csonkjához
felkötötte nagyapám. Néhány év,
s mire éltem fordulópontjához –
– érettségihez – értem, méltóságnév
lett a luc: kinőtte szörnyű sebét,
újra egyenes derékkal állt ott
ebháti kertünkben. (E szép mesét
unokáimnak mondom most pállott
szemmel.) Hanem a tolvaj újra jött,
s a lucot újra rútra csonkolta.
Nagyapám belehalt bánatába.
Havasi szél életre csókolta
és fél évszázad káprázatába
most is áll csonka-bonkán a kertben,
az Ebháton. Az ártó szándékot
legyőzve, túlélt már, túl ötvenen,
minden rút gyűlölet-szakadékot.
Lám, nagyapám álma újra éled:
ámbár nélküle, de mégis vele,
lassan-lassan megérkezik – véled –
– a szépunokákhoz üzenete.
Luca alá most betelepülnek –
májvirág, kapotnyak, csattanó eper.
Emléklombjába süvöltők ülnek.
Hitemben véd e felvállalt teher.
2020. december 6.
Pusztai Péter rajza
2020. december 16. 04:40
Isteni.
2020. december 16. 22:07
Köszönöm szépen.