Éles tollammal lehántok róla
egy vékonyka héjat,
hogy húsához férhessen
az éhes értelem,
(leve, mint áldozat vére
fröccsen a földre),
de nem kegyelmezek:
jelzőket, akár illatos
szekfűszeget, szúrkálok bele
– így lesz fűszer-zamata
érett szamóca hasonlata. –
Ekkor már fortyognak a rímek,
metaforák habja gyűl a lapszélen
levennem kell a lángról –
mig csitítom ritmusát
túl merész jelképnek
keresem rokonát
s itt-ott vesszővel
oldom simára állagát –
aztán – mint ki már illatával jóllakott –
szélbe aprítom a poémát.