Gittai István: Földön heverő kődarab

A belső hangra, én mondom, érdemes hallgatni. Ha másért nem, hát azért, mert makulátlan a csobogása, és értelmében szemernyi hátsó szándék sincsen. Ez a hang úgy bukkan fel, mint a szabad levegőre vágyás, mint a madarak megirigyelése. S egyszeriből úgy tűnik: bármi elérhető. De még mennyire! Kinyújtom a karomat, s a madár rászáll. Befordulok a sarkon, s ott van a hivatal, amit keresek. Rácsapok a térdemre, s kedvenc lovam nyeri a futamot. Csupa sikerélmény, mely nekem terem.
Hát ezért is forszírozom és hangoztatom az odafigyelést a belső hangra. Meg másért is: a rejtett összefüggésekért. Például: szépasszonnyal álmodtam ma hajnalban, s az éppen nyolcvan esztendeje távozott. Ős Kaján visszanézett énrám váteszien mosolyogva. Értettük egymást. Én a visszanézését, ő meg az álmomat. Én a szeme alatti életes árnyékot, ő meg a bennem megszólaló belső hangot. Ami nekem még szövevényes, bonyolult, az számára egyértelmű és egyszerű, mint a földön heverő kődarab.


Forrás: Csordultig. Válogatott araszosak. Várad-Riport. 2013, Nagyvárad

2020. december 16.

1 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Erre mondják: a téma a földön hever. Mindig a lábad előtt.

Szóljon hozzá!