Költemény traktorral / Poem cu tractor

Éjszaka olyan álmot láttam, melyhez hiányzott a képzettségem: azt álmodtam, hogy traktorista vagyok, de soha sem jártam traktorista iskolába.
Megijedtem, elvégre mégis csak traktorista jogosítvány nélkül ültem a volán mellett, begyújtott, dohogó motorral, a hármas ekét mélyen a szántóföldbe hasítva, megforgattam a slusszkulcsot és leállítottam a motort. Leszálltam az ágyból, megnéztem magam a tükörben, s egy hatéves forma, rövidnadrágos gyermekecskét láttam ott, vállán kis méretű vattázott kabát, vézna lábszárán gépolaj- és kocsikenőcs foltok, kezében slusszkulcs (az ezüstös kulcs aprócska hímvesszőre emlékeztetett). A szántóföldön sehol egy lélek. Végül is – állapítottam meg magamban – nem olyan nehéz a traktort vezetni, mert csak a volánnál ülő látja az első kerekeket. Így aztán semmi szükség traktoriskolára – szögeztem le magamban. Ismét megpróbáltam felkapaszkodni a kormány mellé, de a térdemet beütöttem az ágy szélébe, amelyen megláttam egy bádoglemezt, amelyen dőlt betűkkel ez állt: UNIVERSAL 450, ágyam fejénél pedig zománcozott táblácska fityegett, rajta kidomborodó betűkkel: UTOS (vagyis Uzina de Tractoare Oraşul Stalin [magyarán: Sztálinvárosi Traktorgyár])
E ponton az álmom pár pillanatra „megszakadt”. Majd az ágyam váratlanul és vadul rázkódni, dobálni kezdett. Fölébredtem, s láttam, hogy az ágy ablak felőli oldalához szerelt kerék egyre sebesebben forog. Rajta, ávetve, az ágyamtól kiinduló, széles bőrhajtószíj süvítve csattogott el az ablakon túlra. Az ágyamtól induló bőrszíj egy jókora, kávébarna, vadul zakatoló cséplőgépet hozott mozgásba. Az ablakpárkányra lépve látom ám, hogy az udvarunkon, a cséplőgép körül sok férfi és nő sürgölődött, fejükön szalmakalap; egyesek villával kalászokat hánytak a gépbe, mások a szalmát ráncigálták ki a cséplőgép torkából, a nők pedig a búzával teli zsákok száját kötötték el. Tinuka nagynéném észrevett engem az ablakban és ijedten rámkiáltott: „Eridj, fiacskám, aludjál, mert a te álmod működteti a traktort és a cséplőt! Eridj, szépen kérlek, és aludj, hogy legalább ezt az asztagot sikerüljön kicsépelnünk!” Erre aztán fejemet a volánra hajtva tovább aludtam, hogy segítsek ezeken az embereken. Egy idő után anyám ébresztett. Apámmal együtt, vasárnapi ruhájába volt öltözve. „Szépen kérünk, vigyél el bennünket a templomig, mert erősen messze van – kérlelt anyám –, s már meghúzták a istentiszteletre szólító harangot.” Egy újdonatúj, kék utánfutót kapcsoltam a traktorhoz, szüleim felkapaszkodtak rá, én gázt adtam, s elindultunk a templom felé. Ott megálltunk. A pópa kicsi székkel és egy nemzeti motívumok díszítette kis szőnyeggel jött elébük, az utánfutó mellé helyezte, és segített apámnak-anyámnak a földre kecmeregni. A templom előtti lépcsőkön egybegyűlt falusiak elismerően méregettek. A volán mellől hajlongva köszöntöttem a pópát. De oly rövidre szabták ám az elismerés pillanatát! Mert a templom, pontosabban egy szilvafa mögül, megjelentél te, Anna. Kék pettyes, fehér szoknyácska volt rajtad. Büszkén trónoltál egy óriási, sárga, hetrnyótalpas traktor nyergében. (Egek, mily hangosan dübörgött a te Kirov gyártmányú traktorod motorja!) Kecsesen és hozzáértően irányítottad nagy, hernyótalpas traktorodat, ugyancsak a templom elé. A pópa kihozta ugyanazt a kicsi széket, ugyanazokkal a nemzeti motívumokkal díszített szőnyegecskével együtt, és segített a szüleidnek leszállni a vadonatúj piros utánfutóról. Minden tekintet rátok irányult. Most te kerültél a figyelem középpontjába. Idegesen és megalázva, nekilendültem Universal 450 traktorommal, rajta a az UTOS felirattal (Uzinele de Tractoare Oraşul Stalin), megkerültem a papilakot, a lejtős utcán lefelé húztam, s amikor a házunk elé értem, elaludtam a volán fölött. Mivel jelenleg semmiféle traktorista igazolvánnyal nem rendelkezem, csakis azoknak mesélem el ezt a történetet, akikben vakon megbízok.

Gyermekrajz a csíkszeredai József Attila iskolából (2005)

Cseke Gábor fordítása

*

Astă noapte am visat un vis pentru care nu am studii: am visat că sunt tractorist, dar eu nu am făcut niciodată şcoala de tractorişti.
Speriat, căci eram totuşi la volan fără carnet de tractorist, cu motorul pornit, duduind, cu plugul cu trei brăzdare înfipt la mijlocul ogorului, am întors cheia în contact şi am oprit motorul. Am coborât din pat, am privit în oglindă şi m-am văzut: un copil de vreo şase ani, în pantalonii scurţi, cu o mică pufoaică pe umeri, cu picioarele subţiri pătate de motorină şi vaselină, ţinând în mînă cheia de contact a tractorului (cheia ca un penis mic şi argintiu). Nu era ţipenie de om pe tot ogorul. La urma-urmei, mi-am zis, tractorul este uşor de condus, că doar cel de la volan îi vede mereu roţile din faţă, Aşa că nu-mi mai trebuie şcoală de tractorişti – mi-am mai zis. Am vrut să urc din nou la volan, dar m-am lovit la genunchi de marginea patului de care era prinsă o tăbliţă metalică pe care scria cu litere înclinate UNIVERSAL 450, iar pe tăblia de la capătul patului am văzut un medalion emailat cu o inscripţie în relief: UTOS (adică Uzina de Tractoare Oraşul Stalin). Aici, pentru câteva clipe visul „mi s-a rupt”. Apoi, brusc patul meu a început să trepideze, să mă zgâlţâie, să mă zdruncine. M-am trezit şi am văzut că roata volantă prinsă pe partea dinspre fereastră a patului a început să se învârtească cu viteză. Peste ea era trecută o curea lată de piele, o curea de transmisie, ce ieşea pe fereastră şuierând. Cureaua de piele ce pornea de la patul meu punea în mişcare o batoză, mare, cafenie şi foarte zgomotoasă. M-am urcat pe pervazul ferestrei şi am văzut că la noi în curte pe lângă batoză trebăluiau o mulţime de bărbaţi şi femei cu pălării de paie pe cap: unii ridicau cu furcile snopi pe batoză, alţii trăgeau paiele de la gura batozei, iar femeile legau sacii cu grâu. Mătuşa mea, Tinuca, m-a zărit în geam şi a strigat speriată: „Du-te, măi copile şi dormi, căci somnul tău e motorul ce pune în mişcare tractorul şi batoza. Du-te, rogu-te şi dormi ca să putem termina de treierat măcar stogul acesta!”. Aşa că am pus capul pe volan şi am dormit ca să-i ajut pe oamenii aceia. După un timp m-a trezit mama. Ea şi tata erau îmbrăcaţi în haine de duminică. „Te rugăm frumos să ne duci la biserică, căci e tare departe – a zis mama – şi deja a tras clopotul de slujbă!” Am prins o remorcă albastră, nouă-nouţă, la tractor, ei s-au urcat în remorcă, am băgat în viteză şi am pornit spre biserică. Am oprit în faţa bisericii. Popa a adus un scăunel cu covoraş ţesut cu motive naţionale, l-a pus lângă remorcă şi i-a ajutat pe mama şi pe tata să coboare. Consătenii adunaţi pe scările de piatră din faţa bisericii m-au privit cu admiraţie. De sus i-am făcut preotului o plecăciune, aplecându-mă peste volan. Scurt mi-a fost momentul de răsfăţ! Căci din spatele bisericii, de după un prun, ai apărut tu, Ana. Erai îmbrăcată într-o rochiţă albă cu buline albastre. Stăteai, mândră, la manetele unui tractor uriaş, galben, cu şenile (Doamne,, ce mai duduia motorul puternic al tractorului tău, tractor Kirov! ). Cu multă gingăşie şi pricepere ai condus tractorul tău mare, cu şenile, tot în faţa bisericii. Popa a adus acelaşi scăunel cu covoraş ţesut cu motive naţionale şi i-a ajutat şi pe părinţii tăi să coboare dintr-o remorcă roşie, nouă nouţă. Toate privirile m-au părăsit. Acum tu erai în centrul atenţiei. Umilit şi nervos am pornit tractorul meu Universal 450 cu plăcuţă de UTOS (Uzinele de Tractoare Oraşul Stalin) şi ocolind casa parohială, am coborât pe uliţă, iar când am ajuns în faţa casei mele am adormit la volan. Cum nu am nici acum carnet de tractorist, povestesc visul acesta numai oamenilor in care am mare încredere.

(Forrás: Vatra, 2020/10-11./1. old.)

1. Skandikamera:
   2020. december 17. 14:37

   Remek!